NBA: elhunyt a bajnokság első igazi sztárja

2005.06.03. 09:27
Címkék
Nyolcvanéves korában elhunyt George Mikan, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének első igazán nagy egyénisége.

Mikan a negyvenes évek végén kezdett el pattogtatni a ligában, rögtön első idényében, az 1948-49-es szezonban be is zsebelte a legjobbnak járó MVP (Most Valuable Player) elismerést. Pályafutása során a későbbiekben ötször lett bajnok a Minneapolis Lakers gárdájával és az NBA történetének első négy All Star-meccsén is pályára lépett, majd 1956-ben , hét szezon után befejezte pályafutását.

Mikan megpróbálkozott az edzősködéssel is, de egy kispadon töltött év után inkább a jogi karrierjére és a családjára koncentrált.

Az egykori kiválóság már régóta betegeskedett, cukorbetegsége mellett vesebajok is gyötörték, és tolókocsiba is kényszerült, miután egyik lábát 2000-ben amputálták.
Legfrissebb hírek

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
21 perce

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
35 perce

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
59 perce

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
59 perce

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik