A férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének első összecsapásán a Paks hazai pályán 69-49-re legyőzte a vendég debrecenieket, így 1:0-s előnyre tett szert a három győzelemig tartó párharc során. Folytatás vasárnap, Debrecenben.


A vendégek önmagukat múlták alul, egyik poszton sem akadt olyan játékosuk, aki versenyképes tudott volna lenni riválisával. Mezőnyben sokat rontottak, míg palánk alatt határozatlanok, olykor tanácstalanok voltak, rendkívül keveset kísérleteztek és többnyire azt is pontatlanul tették.
A második mérkőzést vasárnap, Debrecenben rendezik és a Vadkakasoknak óriási formaváltozáson kellene átesniük, hogy ne legyen lefutott a bajnoki nagydöntő. Igaz, nincs minden remény veszve számukra, hiszen a Debrecen a kupában és a bajnokságban is meg tudta verni hazai környezetben a paksiakat.
Férfi kosárlabda NB I, döntő, első mérkőzés:
Paks-Debrecen 69-49 (21-8, 13-15, 23-20, 12-6)
A két együttes pontszerzői: Monroe 24, Czigler 16, Sitku 11, Pavlik 7, Ridl 5, Mészáros 4, Mélicie 2, ill. Szendrei 12, Toya 11, Bukva 8, Lee 8, Tóth 5, Trummer 3, Anzulovic 2.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






