Szitokeső a hajdani kedvencre

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
2005.04.16. 21:52
Címkék
Tracy McGrady (Houston) Orlandóban, Chris Webber (Philadelphia) Sacramentóban vagy Shaquille ONeal (Miami) Los Angelesben. Emblematikus figurák egykori "szűkebb hazájukban", egykori szeretett klubjuk csarnokában. Az első találkozás a régi édes otthonban (sweet home) a régiekkel mindig különös jelentőségű. Vince Carter életében sem volt ez másképp.
"Szinte minden úgy alakult, ahogyan elterveztem, ahogyan megálmodtam. Hiszik vagy sem, remekül éreztem magam a pályán" - tudatta a sajtószoba hallgatóságával a mérkőzés után a Toronto hajdani, a New Jersey jelenlegi kedvence. Mondta ezt annak dacára, hogy a nem is olyan rég még őt istenítő kanadai szurkolók alaposan kikezdték a magyar idő szerint tegnapra virradóra rendezett találkozón. Már abban a pillanatban "kibúzták", midőn először a parkettre tette a lábát - innentől kezdve minden egyes Carter-labdaérintésre jutott egy hangos fütty vagy egy nem éppen irodalmi hangvételű bekiabálás, szitokszó. Jellemző a 19 800 néző által teremtett hangulatra, hogy a Raptors külön biztonsági emberekkel erősítette meg a vendég Nets cserepadját, Carter testi épségére vigyázva.Ne csodálkozzunk mindazonáltal, hogy a New Jersey hátvédje mégis örömét lelte a játékban: 39 pontjával győzelemre vezette együttesét, életben tartva a playoffreményeket. "Vince győzni akarása átragadt ránk is" - összegzett a kis híján tripla dupláig (15 pont, 12 lepattanó, nyolc assziszt) jutó Jason Kidd. A hazaiak 14 ponttal vezettek a nagyszünetben, ám a Carter, Kidd tandem húzta Nets bedarálta őket a második félidőben.

A Philadelphia számára a negyedik periódusban kivágott 10-3-as vágta hozta meg a sikert Indianapolisban - no meg Allen Iverson újabb pontesője. A Sixers irányítója - aki sorozatban 55. alkalommal dobott legalább 20 pontot - 16 pontot hintett az utolsó negyedben, összességében meg 43 pontig hatolt.

LeBron James "csupán" 38-ig jutott, ami nem lett volna gond, ha a Cavaliers nem szenved vereséget a fővárosban. A clevelandiek (40, 39) számára ennél is nagyobb baj, hogy egyelőre nem tudnak megállni a lejtőn, a Philadelphia (41, 38) viszont most erősített bele igazán, nem beszélve az utóbbi tíz meccséből hetet megnyerő, ugrásra kész New Jerseyről (39, 40).

Micsoda izgalmak, és ez még csak a hetedik, nyolcadik keleti playoffpozícióért folyó harc! ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
45 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
49 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
52 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
54 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája