Az NSO ajánlja:
Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank, 2004-2005
Bajnoki múlt:
Bajnoki adatbank, 2003-2004
Női NB I, 2003-2004
A győztesek
Az elmúlt évek döntői
Kosárlabda-fórumaink
Jelentős változások történtek a napokban a bajnoki tabella ötödik helyén álló BSE-ESMA női csapatának keretében: a vezetőség először közös megegyezéssel szerződést bontott az idény előtt igazolt irányítóval, Darida Csillával, majd pénteken az évad végéig szóló megállapodást kötött Papp Krisztinával.
A játékmester a hírek szerint az egyik edzésen összeveszett a szakvezetővel, Déri Csabával, és végül odáig fajult a helyzet, hogy egyiküknek mennie kellett - nos, a játékos nem volt sokáig bizonytalanságban, mert már ki is kérték a játékengedélyét Németországból. Az erőcsatár pedig, aki korábban két idényt is lehúzott már a Városmajorban, voltaképpen viszszatért Szolnokról, ahonnan a közismert anyagi problémák miatt távozott. Most minden valószínűség szerint a vasárnapi, MiZo-Pécsi VSK elleni meccsen ölti magára első alkalommal az idény során a piros-fehér mezt, aminek vélhetőleg igencsak örülnek a Városmajorban, mert a négyes poszton nagyon lyukas volt az együttes kerete.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







