Erős volt a hazai pálya
Ez volt az a meccs, amely miatt nem lehet szemrehányást tenni a soproni hölgyeknek.

Ivana Matovics (jobbra) hiába harcolt a végsôkig, hiába dobott húsz pontot, hiába szedett le hét lepattanót, csapata nem bírta el a bírói nyomást - Fotó: Czagány Balázs

Ivana Matovics (jobbra) hiába harcolt a végsôkig, hiába dobott húsz pontot, hiába szedett le hét lepattanót, csapata nem bírta el a bírói nyomást - Fotó: Czagány Balázs

Az előtt egyébiránt szinte végig fej fej mellett haladtak a felek a jéghideg csarnokban lejátszott mérkőzésen - jól jellemezte az állapotokat, hogy a kispadokon ülő csapatkísérők mind télikabátban, sállal a nyakukban dideregtek. Érkeztek soproni szurkolók is Krakkóba, akik számára a legkellemesebb időszak a második negyed eleje volt, amikor kilenc pontot értek el sorozatban kedvenceik. Sajnos azonban a nehezen megszerzett hatpontost előnyt hamar leadta Natália Hejková csapata, és mivel a hazaiak betaláltak az első félidő utolsó másodpercében, döntetlennel vonulhattak a felek a hosszabb pihenőre.
A harmadik játékrész kisebbfajta soproni faultparádéval indult, ami természetesen nem tetszett a magyarok szlovák edzőnőjének, Zavlanosz bírónak viszont az ő viselkedésével volt baja, és ezt egy technikaival jelezte… A viszontagságok azonban alaposan felpaprikázták Matovicsékat, akik villámgyorsan hárompontos vezetéssé változtatták ugyanekkora hátrányukat, majd a 27. percben már öttel tartottak előbbre. A negyedik negyed kezdetekor viszont már csak eggyel. Ez volt az a szakasz, amikor szinte mindent elveszítettek az euroleasingesek: három emberüket, a mérkőzést, és lehet, hogy a csoport negyedik helyét is… Nyolc perccel a vége előtt pedig még a Sopron vezetett, de egy 7-0-s hazai rohammal, amely az expécsi center, Marina Kressz triplájával indult, végképp fordult a kocka. A hajrában már megremegtek a kezek a vendégoldalon, így zsinórban harmadik vereségüket könyvelhették el az Euroligában Kovacsevicsék.
De legalább Zavlanoszék elégedettek lehettek. No meg a lengyelek, akik elmondhatják magukról, hogy otthon és idegenben is megverték az MKB-Euroleasinget.
Mi a véleménye a történtekről?
Natália Hejková, a soproniak edzője: - Az elején rögtön három hibát ítéltek Lucie Blahusková ellen, ami miatt fel kellett forgatni a csapatom. Ehhez jött még Horváth Zsuzsi és Vajda Nusi faultproblémája is, így nem bírhattuk a végét erővel. Nagyon mérges vagyok, hogy a játékvezetők így tönkretették a játékunkat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik