Tartalékos az Albacomp

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2004.11.02. 22:28
Címkék
Szerdán elkezdi menetelését a nemzetközi szövetség (FIBA) által létrehozott Európa-kupában az Albacomp együttese. A fehérváriak az úgynevezett középső főcsoport selejtezőkörének B-csoportjába kaptak besorolást három rangos csapat társaságában.
A svájci bajnokság első helyén végzett és jelenleg is listavezető Boncourt mellett a cseh pontvadászat bronzérmese, az A Plus Brno, valamint a portugál bajnoki tabella jelenleg második helyén álló Belenenses lesz Góbiék ellenfele az oda-visszavágós selejtezőben.
Amennyiben a társaság a csoport élén vagy a második helyén, netán legjobb harmadikként végezne, újabb megméretések várnának rá: január közepén. A tavalyi sorozat különben jól sikerült magyar szempontból, hiszen a Debrecen a főcsoport döntőjében második helyen végzett a német Mitteldeutscher Weissenfels mögött. Az Albacomp cseh csoportbeli ellenfelét pedig éppen a hajdúságiak ütötték el az elődöntőben a továbbjutástól.
Érdekesség, hogy a szerda este Fehérvárott parkettre lépő helvét bajnokcsapatot erősítette a nyáron hazatérő és a Vadkakasokhoz szerződő Szendrei József. A fehérváriak legutóbb 2003-ban szerepeltek a nemzetközi porondon, akkor a későbbi döntős német Leverkusen ellen kaptak ki, így nem jutottak a négyes döntőbe. Farkas Sándor, a kék-fehérek szakvezetője elmondta, hogy a csapat életében rendkívül fontos a nemzetközi szereplés.
"Szeretnénk helyt állni, bár az ismert okok miatt - Bencze műtétje és Younger sajnálatos kiesése - ismételten nem tudom azt a csapatot pályára küldeni, amelyet szeretnék - mondta a tréner. - Természetesen fokozott hangulatban készülünk, mert nemcsak a várost, hanem az országot is képviseljük ebben a sorozatban. A kupaszereplés a csapat életében az összecsiszolódás szempontjából is segítségünkre lehet, bár a Boncourt ellen minden valószínűség szerint rögtönöznünk kell. Szerdai ellenfelünkről kevés információnk van, annyit viszont tudok, hogy a svájci bajnokságban veretlen és legutóbbi mérkőzésén is nagy különbséggel győzött".
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
32 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
51 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
53 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik