Elkezdődtek az előkészületek, elsejétől kaphatóak a jegyek

M. A.M. A.
2004.10.29. 22:19
Címkék
December 11-én ismét randevút adnak egymásnak a honi kosárlabda csillagai a Papp László Budapest Sportarénában.
Az idén is megrendezésre kerülő Kelet-Nyugat gála a sportág hazai életének fontos állomása, melynek keretében egész napra szóló látványos programot kínálnak a szervezők valamennyi korosztály számára.A délelőtt tízkor kezdődő, négyórásra tervezett Jam Session a nyitó esemény, amely a nyári utcai kosarasfesztiválok "fedett pályás" változata, és amelyre a rendezők a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetűek és a nagycsaládosok külön invitálásával az integráció és tolerancia jegyében interaktív kosárforgatagot kínálnak - de természetesen várják a résztvevőket az utánpótlásbázisokból, az iskolákból, valamint streetballgyőztesek és szimpla játékosok közül is. Emellett a kilátogatók kedvükre válogathatnak olyan, a kosárlabdához kapcsolódó színes programok között, mint a dobóversenyek, az ügyességi játékok (videóval és számítógéppel is), valamint a sztártalálkozók.Délután már az év újoncválogatottjai veszik birtokukba a parkettet az Arénában, majd a hölgyek All Star-csapatai mérkőznek meg egymással, hogy aztán a hagyományoknak megfelelően a férfiak Kelet-Nyugat rangadójával záruljon a gála. A délelőtti forgatagról összefoglaló készül, a délutáni, illetve esti eseményekről pedig már élőben számol be a Sport1 televízió. Ami a bejutást illeti, a Jam Sessiont mindenki ingyen tekintheti meg, jegyet csak a gálára kell váltani, amihez november elsejétől lehet hozzájutni a Ticketpro országos hálózatában. Ez ügyben érdeklődni a 06 (1) 422-2682-es számon lehet, a főmeccs kezdő ötöseire pedig a gála internetes oldalán, a www.streetballnet.hu címen lehet voksolni.
Legfrissebb hírek

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
19 perce

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
24 perce

Arda Güler és isztambuli klubok játékosai a török támadósorban az ausztrálok ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
31 perce

Joseph a pályán, bemutatkozik az NB I

Foci vb 2026
40 perce

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
1 órája

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
1 órája

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
1 órája

Guadalajarában szenzáció lett Szonékból, akik nem szeretik a koriandert

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik