Költözik a DKSK

2004.06.15. 22:34
Címkék
Az ősszel elkezdik a miskolci Városi Sportcsarnok felújítását, az 1970-ben átadott létesítményre több mint 700 millió forintot költenek.
A kivitelezők várhatóan októberben vagy novemberben "veszik kezelésbe" az évtizedek során jócskán elhasználódott komplexumot, amelyben kicserélik az elektromos berendezéseket és a nyílászárókat, korszerűsítik a fűtésrendszert, valamint műanyag kagylóüléseket helyeznek el a lelátókon. A rekonstrukció következtében kiszorul a csarnokból a DKSK női kosárlabdacsapata is. Sitkei Dezső, a piros-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a napokban tárgyalnak az Egyetemi Körcsarnok igazgatójával, hazai és nemzetközi mérkőzéseiket ugyanis ott kívánják lejátszani. Abban az esetben, ha megbeszéléseik nem vezetnek eredményre, visszatérnek a Nagyváthy utcai terembe, amelyben korábban évekig szerepeltek.
Legfrissebb hírek

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
8 perce

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
34 perce

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
52 perce

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
59 perce

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
1 órája

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
1 órája

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
9 órája