Bosszantó egybeesés

2004.05.30. 00:09
Címkék
Ezt valaki jól összehozta… Aki rápillantott a honi kosarasszövetség hivatalos honlapján a bajnoki műsorra, már vagy két hete láthatta, hogy amennyiben három meccsesnél hosszabbra nyúlik a női bajnoki döntő, a negyedik mérkőzése ütközni fog a férfifinálé harmadik összecsapásával. Mindkét aranycsata esetében a szombat este hat órát jelölték meg ugyanis kezdési időpontnak, és a minden logikát nélkülöző döntést azzal indokolták a ligák részéről, hogy a televíziók kérték így. Ez azonban nem tűnt túl logikusnak, tekintve, hogy ezzel a két érintett csatorna – a Sport1 a férfidöntő, az M2 pedig a női döntő mellett tette le a voksát – ezzel egymásnak teremtett konkurrenciát. Pontosabban csak teremtett volna, ha megvalósul az adás, ám pénteken kiderült: a közszolgálati televíziónak nincs elegendő közvetítőkocsija ahhoz, hogy Szolnokról élőben sugározzon. A senkinek sem jó meccsidőpont viszont megmaradt, így a sportág barátainak választaniuk kellett, aki mindkét finálét látni akarta, az hoppon maradt. Kíváncsiak lettünk volna, hogy mindez kinek a hibája, végeztünk is némi nyomozást, csakhogy az érintett felek – a ligák, a klubvezetők és a televíziók – egymásra mutogatnak. Valószínűleg hiába várjuk, hogy magára vállalja bárki is a felelősséget a történtekért.
Legfrissebb hírek

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
29 perce

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
1 órája

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
1 órája

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
1 órája

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
2 órája

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
2 órája