Kivel is mostohábbak?

2004.05.27. 22:28
Címkék
Korábban megjelent egy cikk, amiben a MAFC-Újbuda szakosztályelnöke, Kangyal Tibor panaszainak adott hangot, mert a férfiliga részéről ellenszenvet sejt.
Ezen túlmenően a játékvezetés korrektségét is megkérdőjelezte, miután az elmúlt fordulókban a végjátékban egy-egy ponttal alulmaradtak a fővárosiak. Az utolsó, egyben sorsdöntő felvonásban – pénteken – a műegyetemisták a soproniak otthonába látogatnak, s a hazaiaknak csak a majdhogynem kiütéses győzelem elfogadható a kiesés elkerüléséért. Természetesen a Sopron elöljárójának is volt néhány mondata a kiscsapatok sorsáról. "Nem tartom szerencsésnek, hogy Kangyal Tibor öszszeesküvést sejtet a liga részéről a MAFC ellen, és pláne nem érzem megfelelőnek ennek időzítését – mondta Bokor Ákos, a Sopron ügyvezetője. – Összeszámoltam, hogy a bajnoki idény folyamán nekünk tizenöt-tizenhat olyan mérkőzésünk volt, amit kevesebb, mint tízpontos különbséggel vesztettünk el. Továbbá szerintem a kiscsapatokat egyaránt sújtják az előítéletek."Bokor a játékvezetéssel kapcsolatban azt sérelmezi, hogy a rájátszásban is találkozott olyan bíróval, aki életében először vezetett A-csoportos mérkőzést. "Gyengébb képességű játékvezető a rájátszásban kétszeresen nehezíti a kiscsapatok sorsát, mivel ezen gárdák nem rendelkeznek olyan képességű játékosokkal, akik a sorsdöntő meccseket hozni tudnák – folytatta a sportvezető. – Volt olyan eset, amikor a mérkőzés vége előtt egy perccel a Sopron kilenc ponttal vezetett, ám egy kezdő A-csoportos bíróval sikerült ekkora előnyből kikapni. A Dombóvár az utolsó másodpercben szerzett két ponttal győzött ellenünk, majd megóvtuk a meccset, ám elutasították a kérelmünket." Bokor elmondta, hogy pénteken nem lesz könnyű dolguk a soproniaknak, mert 23 ponttal kell nyerniük, ám ha a csapat előveszi jobbik formáját, nem kizárható a hazaiak sikere.
Gyanítjuk, a szócsata után a MAFC és a Sopron játékosain kívül lesz még két ember, aki gyomoridegességgel kel ki pénteken az ágyából: s azok a mérkőzés játékvezetői lesznek.

Szavazás

Ki nyeri a férfi kosárbajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
12 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
38 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája