Szanja Veszel iskolát nyitott

2004.05.21. 22:50
Címkék
A mérkőzés előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a hasfalhúzódással bajlódó Kovacsevics nem léphet pályára  némi vigasztalást jelenthetett a számára, hogy Török Zoltán, a soproni együttest működtető Raabersport Kft. elnöke gyönyörű virágcsokorral köszöntötte a magyar élvonal egyik legjobb kosarashölgyét.
Az is igazán becsülni való dolog, hogy a nagy távolság és a munkanap ellenére hat szurkoló elkísérte vonattal a diósgyőrieket, és a fanatikusok végig lelkesen buzdították kedvenceiket.
Fantasztikus jelenetekkel kezdődött a mérkőzés: Veszel első három triplakísérlete után egyaránt a vendégek gyűrűjében landolt a labda, majd a veszeli mesterlövészethez a fiatal válogatott Vajda is hozzájárult két hárompontossal, így tízpercnyi játék után hétpontos előnyt mondhatott magáénak a tartalékos soproni csapat. A kisszünetet követően a szerb erőcsatár folytatta fantasztikus sorozatát, így aztán az első félidő végén már 27 pont állt a mezőnyből 82 százalékkal dobó légiós neve mellett. A nagyszünetben ezek után mindenki azon vitatkozott, hogy vajon mennyivel nyernek a hazaiak, elérik-e a száz pontot, arra viszont senki sem gondolt, hogy a fordulás után akkora fordulat következik be a játék képében, amekkora végülis bekövetkezett: a 27. percben Nieuwveen büntetőjével már a diósgyőriek vezettek!
Nem számoltak azonban a soproniak fiatal tehetségeivel, akik közül Honti bravúros kosarat dobott, majd értékesített három büntetőt, aztán Szlimák triplájával sikerült teljes mértékben kilábalnia a harmadik negyedbeli hullámvölgyből a pályaválasztónak. A záró játékrészben hatalmas küzdelem tanúi lehettek a nézők, szinte az utolsó lehelletéig küzdött mindkét csapat mindegyik játékosa. A zöld-sárgák ekkor a zónavédekezést választották, és ezt igen hatékonyan művelték, Veszel pedig folytatta fenomenális játékát, a negyedik negyedben nyolc ponttal keserítette a borsodi játékosok és szurkolók életét.

Két perccel a vége előtt Eördögh az alapvonalon kívülre zuhant, és a soproniak négy diósgyőri ellen támadhattak, de sportszerűen megálltak, hogy az ellenfél legjobbját ápolhassák. A lelátó népe közben szinte egyemberként buzdította a soproniakat, ám időnként disszonáns hangoknak is fültanúi lehettünk, amik miatt Földi Sándor, a DKSK edzője fel akart rohanni a nézőtérre, de ebben szerencsére megakadályozták… Az utolsó pillanatokban az addig igen halvány teljesítményt nyújtó Horváth két szemfüles találatával tartotta meg hatpontos előnyét a házigazda.
Emlékezetes mérkőzés volt, leginkább a triplákat 67 (6/9), a kétpontosokat hetven (7/10), a büntetőket pedig száz (8/8) százalékkal dobó Szanja Veszelnek köszönhetően, aki ráadásul dupla duplát ért el, mert a bajnokságban idényrekordnak számító 40 pontja mellé leszedett tíz lepattanót.

Szavazás

Ki nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 perce

Haaland egyszer került Orban mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
4 perce

Kilenc gólt lőtt a Como; győzött Prágában az Arsenal – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 perce

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
26 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
1 órája

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
2 órája