Kérdéses Bencze játéka

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2004.05.03. 21:46
Címkék
Múlt szombaton, az Albacomp Atomerőmű férfi bajnoki elődöntő első negyedében a fehérvári szurkolók nem is érzékelték, hogy a csapat egyik kulcsembere, Bencze Zoltán a saját palánkja alatt hirtelen megállt, majd óvatos mozdulatokkal a következő időkérés után az öltözőbe ment dr. Kovács Ignác csapatorvos kíséretében.
Bencze (jobbra) hiányozhat (Fotó: Danis Barna)
Bencze (jobbra) hiányozhat (Fotó: Danis Barna)
Bencze (jobbra) hiányozhat (Fotó: Danis Barna)
Bencze (jobbra) hiányozhat (Fotó: Danis Barna)
Bencze (jobbra) hiányozhat (Fotó: Danis Barna)
Bencze (jobbra) hiányozhat (Fotó: Danis Barna)
Mindössze negyvenöt másodpercet töltött a pályán a center, de a nagyszünetben a bemelegítésre már visszatért. Igaz, a továbbiakban sem erőltette túlságosan a játékát Farkas Sándor vezetőedző, mert a második félidőben is csupán öt percnyi lehetőséget adott a válogatott kosarasnak, aki ezalatt két ponttal és egy védőlepattanóval tudott hozzájárulni együttese győzelméhez. Farkas a hétfő délelőtti edzés után elmondta, hogy Bencze Zoltánnak meghúzódott a dereka, ezért töltött a szokottnál kevesebb időt a pályán, és a tréninget is kihagyta annak érdekében, hogy szerdán újra rendelkezésre állhasson. Ettől függetlenül a vezetőedző természetesen egyáltalán nem repesett az örömtől, hiszen minden hadra fogható játékosára szüksége lenne (csak emlékeztetőül: Tory Walkerre február vége óta nem számíthat az Alba) az egyre élesebbé váló sorozatban.
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
32 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
51 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
53 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik