Pistons: bosszantó pöckölés

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
2004.03.19. 22:34
Címkék
A detroitiak majd felrobbantak a dühtől. A cserék a kispadon szentségeltek, volt, aki földhöz vágta a törülközőjét, volt, aki földre vetette magát. Ez nem lehet igaz  sugárzott a parketten lévők verejtékes arcáról, miután Aaron Williams 1.1 másodperccel a vége előtt bepöccintette Hubert Davis elrontott labdáját.
Rasheed Wallace legszívesebben föld körüli pályára állította volna az öszszes keze ügyébe kerülő tárgyat. Ha hiszik, ha nem, a pistonsosok nem azért bosszankodtak, mert legyőzte őket a New Jersey, hanem azért, mert – 89 ellenében – 71 pontot kaptak tőle. Na ja, öt mérkőzést követően először jutott ilyen magasságokba (értsd: legalább 70 pontig) valaki a Detroit ellen.Persze nem sokáig tartott az autóvárosiak dühe, hisz mégiscsak felülkerekedtek a házigazda East Rutherford-iakon, akik igazi mumusukká nőtték ki magukat a közelmúltban (hatszor győztek az utóbbi hét ütközetükön). Mi több, Larry Brown társulata ezzel a fölényes sikerrel már elfoglalta a helyét a rájátszásban, ahová a ligaelső Indiana és a nyugati éllovas Sacramento is eljutott már korábban.A San Antonio és a Minnesota egyelőre még nem tagja a playoff mezőnyének – alighanem csak idő kérdése, mikor válik azzá. Tegnapra virradóra a Spurs egyet lépett a rájátszás felé vezető úton, méghozzá úgy, hogy éppen a Wolvest fektette két vállra. A minap a játékot nemes egyszerűséggel megtagadó philadelphiai Allen Iversonnal ellentétben a térdsérüléssel bajlódó Tim Duncannek nem derogált leülni a kispadra, s onnan felállva is magával tudta ragadni a társait. "Egész jó most a térdem" – dünnyögte elégedetten a 26 perc alatt 22 pontot és 10 lepattanót jegyző San Antonió-i erőcsatár.A nap harmadik mérkőzésén a bajnokság egyik meglepetéscsapata, a Memphis hazai pályán vereséget szenvedett az idén sem túl acélos Seattle-től. A Sonics gyakorlatilag végig kézben tartotta a találkozót – leszámítva azt a rövid periódust, amikor a Grizzlies hatalmas vágtát vágott ki a negyedik negyedben. Szűk öt perc alatt 74–66-ról 76–80-ra módosult az állás, azaz a memphisiek 14–2-re nyerték meg a szóban forgó szakaszt. Hiába, a vendégek ugyanis visszatámadtak a hátralévő bő öt és fél percben, és elejtették a "szürkemedvéket". Nem sokon múlt a hosszabbítás: az utolsó játékrészben 13 pontig jutó Pau Gasol triplája után nem befelé, hanem kifelé pattant a gyűrűről a labda.Eredmények
Legfrissebb hírek

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
3 perce

Kilencgólos vereséget szenvedett az olaszoktól a női futsalválogatott

Minden más foci
5 perce

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
24 perce

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
35 perce

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
1 órája

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik