Újabb hatalmas pécsi bravúr

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2004.03.02. 22:51
Címkék
Lélegzetelállító volt, amit a Pécs művelt. Már kezdettől fogva, sőt főleg a mérkőzés elején, mégis a végkifejlet a lényeg: megverte idegenben az A-csoport másodikjaként a negyeddöntőbe jutó Bourges-ot. Amely mindössze egyszer kapott ki eddig saját csarnokában ebben az idényben az Euroligában, éppen a csalással vádolt Jekatyerinburgtól, vagyis ha kizárják az oroszokat  egyelőre nem tette meg az európai szövetség , gyakorlatilag otthonában veretlennek tekinthető együttes sorozatát szakította meg a magyar bajnok és listavezető.
Iványi és Dumerc, vagyis a két irányító gyors gólváltásával kezdődött a gigászi csata, és ekkor még nem utalt semmi arra, hogy az első félidő hajrájában szakadéknyi különbség tátong majd a két csapat között a vendégek javára. Akkor meg főleg nem gondol(hat)tunk ilyesmire, amikor a nyitó negyed felénél a hazaiak már emlegetett, nem egészen 22 esztendős játékmestere kétszer is sikeresen kígyózott át a pécsi védőfalon, és ezzel vezetéshez juttatta a Bourges-ot – bár biztató jelek már ekkor is akadtak, ilyen volt például az, hogy az első öt percben mindössze négy pontot tudtak dobni a franciák a PVSK-nak.
Aztán következett az első játékrész hajrája, és beindult a szekér. De nagyon. Szinte rajzolni lehetett a baranyaiak támadásait, annyira szépen passzolták ki a vendéglátó védelmét, és a tiszta helyzetek végén sorra becsobbantak a gyűrűn lógó hálóba Ambrusék csont nélküli tempói. A jó védekezés és a kitűnő dobószázalék 23 pontot és nyolcegységnyi előnyt eredményezett az első kisszünetre, amivel maximálisan elégedettek lehettünk, de Rátgéber László és játékosai nem érték be ennyivel: a második negyedben ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták. Gyakorlatilag bolondot csináltak a franciákból, akik sokszor még a dobásig sem jutottak el, mert Iványi Dalma és társai rendre kivarázsolták kezükből a labdát, hogy aztán tanítanivalóan játsszák meg azt a túloldalon. A csapatjáték magasiskolája volt, amit az új frizurájától szárnyakat kapó Tranquilli és Keller vezette PVSK ebben az időszakban bemutatott, és az ember – mármint a magyar – alig akart hinni a szemének örömében: a különbség csak nőtt és nőtt.

Az ausztrál Allison Tranquilli (sötét mezben) nevéhez az elsô negyed hajrájában két gól jó plusz egyes kombináció is fűzôdött (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az ausztrál Allison Tranquilli (sötét mezben) nevéhez az elsô negyed hajrájában két gól jó plusz egyes kombináció is fűzôdött (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az ausztrál Allison Tranquilli (sötét mezben) nevéhez az elsô negyed hajrájában két gól jó plusz egyes kombináció is fűzôdött (Fotó: Meggyesi Bálint)
Egészen 17 pontig, amit amúgy kétszer is elért, és itt tetőzött, mert a térfélcsere előtti utolsó támadás nem sikerült, ellenben odaát Ndongue dobott még egy pontot büntetőből. Ez egyfajta jeladás volt a bourges-i hölgyek számára, akik 8–0-s rohammal nyitották a második félidőt – kereken öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtörjön a borzasztóan hosszúnak tűnő pécsi kosárcsend. Szakács büntetőjét követően aztán végre megint meglódultak a fekete mezesek, kétszer is elhúztak 12 ponttal, vagyis valamivel nyugalmasabb időszak következett számunkra a harmadik negyed első felénél.
A záró játékrészben azonban, ahogy az várható volt, folytatta a győzelem érdekében minden tartalékát mozgósító Bourges az előrenyomulást. Percről percre közelebb kerültek a hazaiak, a hajrá kezdetén már majdhogynem nyílt volt a meccs, mert a lepattanószerzés és a kosárdobás egyre nagyobb nehézséget okozott a vendégeknek a magassági és súlybéli fölényben lévő Bourges-játékosok árnyékában. Azért amikor igazán fontos volt, Iványi, Branzova vagy éppen Szakács csak begyötört egy kis kosaracskát valahonnan, és bár Dumerc két hármasával három pontra faragta korábbi tetemes hátrányát a CJM, az utolsó percekben már biztosak lehettünk a meccs előtt csak titkon remélt bravúrban. Ugyan csigalassúsággal telt az idő, de a PVSK okosan és rutinosan őrizgette megmaradt előnyét, az meg külön a malmára hajtotta a vizet, hogy egy buta személyi hiba nyomán kipontozódott az ellenfél legjobbja.
Négy, három, kettő, egy – peregtek vissza a másodpercek az órán, és Traquilli csak pattogtatta a labdát, a franciák már nem is próbálták elvenni azt. Aztán kirobbant az öröm a pécsi lányokból, akiket egy szektornyi szurkoló biztatott a nagy távolság ellenére is elképesztő hangerővel. Szép jutalom volt a fanatikusok számára hűségükért kedvenceik teljesítménye.

Minek volt köszönhető a szenzációs győzelem? – hangzott a kérdés, amelyre Rátgéber Lászlónak, a pécsiek vezetőedzőjének kellett válaszolnia.
– Az egész meccs alatt azt játszottuk, amit kellett. Ha a végjátékban nincs ennyi büntető, valószínűleg az ötven pontot sem éri el a Bourges. Én csodálom a csapatomat… Ahhoz képest, hogy milyen problémákkal küzd, gyönyörűen kosárlabdázott!
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
5 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
9 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
16 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
44 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
47 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
51 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
56 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik