Újabb hatalmas pécsi bravúr

Iványi és Dumerc, vagyis a két irányító gyors gólváltásával kezdődött a gigászi csata, és ekkor még nem utalt semmi arra, hogy az első félidő hajrájában szakadéknyi különbség tátong majd a két csapat között a vendégek javára. Akkor meg főleg nem gondol(hat)tunk ilyesmire, amikor a nyitó negyed felénél a hazaiak már emlegetett, nem egészen 22 esztendős játékmestere kétszer is sikeresen kígyózott át a pécsi védőfalon, és ezzel vezetéshez juttatta a Bourges-ot – bár biztató jelek már ekkor is akadtak, ilyen volt például az, hogy az első öt percben mindössze négy pontot tudtak dobni a franciák a PVSK-nak.
Aztán következett az első játékrész hajrája, és beindult a szekér. De nagyon. Szinte rajzolni lehetett a baranyaiak támadásait, annyira szépen passzolták ki a vendéglátó védelmét, és a tiszta helyzetek végén sorra becsobbantak a gyűrűn lógó hálóba Ambrusék csont nélküli tempói. A jó védekezés és a kitűnő dobószázalék 23 pontot és nyolcegységnyi előnyt eredményezett az első kisszünetre, amivel maximálisan elégedettek lehettünk, de Rátgéber László és játékosai nem érték be ennyivel: a második negyedben ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták. Gyakorlatilag bolondot csináltak a franciákból, akik sokszor még a dobásig sem jutottak el, mert Iványi Dalma és társai rendre kivarázsolták kezükből a labdát, hogy aztán tanítanivalóan játsszák meg azt a túloldalon. A csapatjáték magasiskolája volt, amit az új frizurájától szárnyakat kapó Tranquilli és Keller vezette PVSK ebben az időszakban bemutatott, és az ember – mármint a magyar – alig akart hinni a szemének örömében: a különbség csak nőtt és nőtt.

Egészen 17 pontig, amit amúgy kétszer is elért, és itt tetőzött, mert a térfélcsere előtti utolsó támadás nem sikerült, ellenben odaát Ndongue dobott még egy pontot büntetőből. Ez egyfajta jeladás volt a bourges-i hölgyek számára, akik 8–0-s rohammal nyitották a második félidőt – kereken öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtörjön a borzasztóan hosszúnak tűnő pécsi kosárcsend. Szakács büntetőjét követően aztán végre megint meglódultak a fekete mezesek, kétszer is elhúztak 12 ponttal, vagyis valamivel nyugalmasabb időszak következett számunkra a harmadik negyed első felénél.
A záró játékrészben azonban, ahogy az várható volt, folytatta a győzelem érdekében minden tartalékát mozgósító Bourges az előrenyomulást. Percről percre közelebb kerültek a hazaiak, a hajrá kezdetén már majdhogynem nyílt volt a meccs, mert a lepattanószerzés és a kosárdobás egyre nagyobb nehézséget okozott a vendégeknek a magassági és súlybéli fölényben lévő Bourges-játékosok árnyékában. Azért amikor igazán fontos volt, Iványi, Branzova vagy éppen Szakács csak begyötört egy kis kosaracskát valahonnan, és bár Dumerc két hármasával három pontra faragta korábbi tetemes hátrányát a CJM, az utolsó percekben már biztosak lehettünk a meccs előtt csak titkon remélt bravúrban. Ugyan csigalassúsággal telt az idő, de a PVSK okosan és rutinosan őrizgette megmaradt előnyét, az meg külön a malmára hajtotta a vizet, hogy egy buta személyi hiba nyomán kipontozódott az ellenfél legjobbja.
Négy, három, kettő, egy – peregtek vissza a másodpercek az órán, és Traquilli csak pattogtatta a labdát, a franciák már nem is próbálták elvenni azt. Aztán kirobbant az öröm a pécsi lányokból, akiket egy szektornyi szurkoló biztatott a nagy távolság ellenére is elképesztő hangerővel. Szép jutalom volt a fanatikusok számára hűségükért kedvenceik teljesítménye.

Minek volt köszönhető a szenzációs győzelem? – hangzott a kérdés, amelyre Rátgéber Lászlónak, a pécsiek vezetőedzőjének kellett válaszolnia.
– Az egész meccs alatt azt játszottuk, amit kellett. Ha a végjátékban nincs ennyi büntető, valószínűleg az ötven pontot sem éri el a Bourges. Én csodálom a csapatomat… Ahhoz képest, hogy milyen problémákkal küzd, gyönyörűen kosárlabdázott!