Nowitzki szerint a válogatott is fontos

2004.02.16. 20:55
Címkék
Féltucatnyi, az Egyesült Államok határain kívül született kosaras kapott szerepet a 2004-es All Star-mérkőzésen. A legelső külföldi All Star-játékos egyébként egy orosz emigráns fia, a Mandzsúriában született Thomas Meschery volt, aki 1963-ban a San Francisco képviseletében vett részt az éppen Los Angelesben megrendezett gálán. Napjaink európai légiósai közül a hatodik NBA-évadját taposó dallasi Dirk Nowitzki immár a harmadik All Star-fellépésére készülődhetett a STAPLES Centerben.
"Nagyon büszke vagyok arra, hogy az idén is résztvevője lehettem a gálameccsnek – mondta a 26 éves bedobó. – Hallottam olyan véleményeket, hogy érdemes lenne átalakítani az All Star-gála programját, és amerikaiak– külföldiek mérkőzést kellene rendezni, ahogyan az a hokiban is volt korábban. Nos, én nem értek egyet ezzel a javaslattal. Nem szabad ebből az eseményből presztízscsatát kreálni, az All Star-hétvége első számú célja a közönségszórakoztatás, itt az örömjáték a lényeg. Erre a meccsre mindenki boldogan jön, mint ahogy a légiósok szívesen mennek haza, és játszanak országuk válogatottjában is. Jómagam legalábbis úgy gondolom, a legjobbaknak kötelességük a nemzeti együttesben is szerepelni. Én mindig a német együttes rendelkezésére álltam, már csak azért is, mert ha nem játszanék a válogatottban, akkor alighanem valahol másutt kosarazgatnék a holt idényben, ami legalább annyira sérülésveszélyes, mint a nemzetközi mérkőzéseken színpadra lépni. Persze a témakörnek van egy másik olvasata, azaz meg lehet érteni az NBA-klubok tulajdonosait, így az én dallasi főnökömet, Mark Cubant is, aki nem rajong az ötletért, hogy az alkalmazottait kikölcsönözze a válogatottaknak. A játékosok nagyon sok pénzbe kerülnek, s ha valaki tartósan harcképtelenné válik, az egyesületek fizethetnek a semmiért akár öt-hat esztendőn keresztül is. Nálunk, a Mavericksnél egyébként a csapatépítés időszakát éljük, hiszen olyan klasszisok kerültek hozzánk, mint Antawn Jamison és Antoine Walker. Nekik is alkalmazkodniuk kell azonban az új helyzethez, hiszen Antawn a Golden State gárdájánál sztárember volt, de Antoine is ahhoz szokott hozzá Bostonban, hogy amikor kedve tartotta, ellőtte a labdát. Most mindannyiunknak újra kell gondolnunk a szerepünket, mert az első és legfontosabb a csapat érdeke. Visszatérve a válogatottakhoz: azt hiszem, nem lehet kérdéses, hogy noha az indianapolisi világbajnokságon gyengén szerepelt a Team USA, ha az amerikaiak a legjobbakból álló csapatot delegálják Athénba, ők lesznek az olimpiai arany abszolút esélyesei."Az Egyesült Államok válogatottjában eddig kilenc hely kelt el: Kobe Bryant, Jason Kidd, Karl Malone, Jermaine O’Neal, Tim Duncan, Mike Bibby, Tracy McGrady, Allen Iverson és Ray Allen pozíciója biztos, a kerettagságra Kevin Garnett, Vince Carter és Elton Brand pályázik még, de most már Shaquille O’Neal sem tartja teljesen elképzelhetetlennek, hogy a válogatott rendelkezésére álljon.
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
23 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
28 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
40 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
49 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
49 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
52 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
52 perce