Nem kegyelmezett az USVO

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.02.04. 22:50
Címkék
Hogy a Valenciennes eddig egyetlen ellenfelével sem bánt kesztyűs kézzel odahaza, tény. Hogy a Pécs éppen a sorozat legfontosabb szakaszában kénytelen lemondani két meghatározó centeréről, az amerikai Andersonról, illetve a bolgár Branzováról, ismert.
Ezek után USVO–PVSK a 13. fordulóban. Aki esetleg nem emlékezne rá, tavaly Baranyában majdhogynem álomjátékkal lett a magyaroké a győzelem, s Iványiék mintha dacolni akartak volna a körülményekkel, alaposan "odatették" magukat a derbi első perceiben. A mostanság szédületes formában pattogtató karmester maga dobta harcba csapatát egy mesterien kivitelezett triplával, és még mielőtt a helyiek csettinthettek volna, betalált Károlyi – ugyancsak a messzeségből –, valamint az Európa-klasszis Wauterst megfricskázva Ambrus és Keller is. No igen, ezt már a franciák sem nézhették tétlenül, Wauters kosara után Le Dréan, majd Lawson is letette a névjegyét, míg a villámléptű Feaster triplával rontott a pécsiek kedvén. Ahogy arra számítani lehetett, a megfogyatkozott magyar centerkettős csak úgy-ahogy állt a rohamokat, s a helyzetet csöppet sem javította, hogy a két játékvezető előszeretettel fújta a személyi hibákat Kellerék ellen. Summázva a történteket: szép lassan meglépett a házigazda, és bár a 16. percben hat pontra visszatornázta magát a Pécs, a félidő finise újra a Valenciennes-é volt.

Károlyi Andreának remekül ment a dobás Valenciennes-ben, de így is kikapott a Pécs (fotó: Laufer László)
Károlyi Andreának remekül ment a dobás Valenciennes-ben, de így is kikapott a Pécs (fotó: Laufer László)
Károlyi Andreának remekül ment a dobás Valenciennes-ben, de így is kikapott a Pécs (fotó: Laufer László)
S hogy a baj, ahogy szokott, csőstül jöjjön: a harmadik felvonás felénél kénytelen volt kiszállni a pécsiek egyik magas játékosa, az ötödik faultját begyűjtő Ambrus. Károlyi ugyan továbbra is igyekezett cicomázni az eredményt (az első húsz percben 16 pontig jutott a bedobó), ám egyre inkább világossá vált, hogy nemhogy a győzelem, a hét pontnál nagyobb gall diadal elkerülése is reménytelennek tetszik. Főleg, hogy az USVO-kosarasok a záró etapban sem lankadtak. Csak úgy záporoztak a francia duplák és triplák, előbb Wauters, majd Sauret köszönt be. Pécsi oldalon ugyanakkor csupa keserűség: Boiko könyöke vérezni kezdett, és a kispadon a bokáját fájlaló Iványira sem számíthatott az edzője. Aki pályán van, küzdött, harcolt, Keller például sokadszor tréfálta meg a "nagy" Wauterst. Más kérdés, hogy mindez mire elég…
Javasoljuk, a pontos válasszal várjuk meg az utolsó fordulót.
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Farkas Balázs az ötödik helyért játszhat

Egyéb egyéni
4 perce

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
35 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
49 perce

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
52 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik