Többet akart, de elégedett

– Gratulálunk, az évad eleji szerényebb kezdés után az utóbbi három meccsén huszonkilenc, huszonöt és negyvenhárom pontot írtak a neve mellé. Úgy sejtjük, elkapta a fonalat.
– Igen, nagyon jól megy a játék mostanában. A bajnokság első meccse előtt három nappal nagyon kellemetlen bokasérülést szenvedtem, az első fordulót ki is hagytam, sőt, öt napig gipszcsizmában jártam-keltem, így amikor végre pályára léphettem, nehezen éreztem meg a ritmust.
– De mostanra megérezte, bizton állítjuk. Hogyan sikerült a Dombóvár elleni negyvenhármast összehozni?
– Az egész csapatban nagy volt a bizonyítási vágy, de bennem különösen fortyogott a düh, hogy az utóbbi időben három-négy balszerencsés vereséget is elszenvedtünk. Már a Zalaegerszeg ellen is csak a saját – nem tudom szebben mondani – hülyeségünk miatt kaptunk ki, aztán jött a MAFC elleni fiaskó, amikor a meccs végén két perc alatt nyolcpontos előnyt szórtunk el, de mindennek a teteje a Nyíregyházától elszenvedett vereség volt, amikor a négypontos fór néhány pillanattal a meccs vége előtt csúszott ki a kezünk közül. Szóval kibuggyant belőlem valamiféle balkáni "csak azért is”.
– És minden sikerült.
– Egy játékos pályafutása során egyszer-kétszer adódik ilyen nap, amikor minden összejön, de az is lehet, hogy egyszer sem. A játékostársaknak is sokat köszönhetek. Amikor látták, hogy minden sikerül, tömtek is labdákkal rendesen. De a legfontosabb, hogy végre a csapat nyerni tudtott!
– Már bocsánat, de egy ilyen kvalitású játékos miért pont Pécsett pattogtatja a labdát?
– Végigbolyongtam fél Európát. A legnagyobb hiba az volt, hogy fiatalon, huszonkét évesen külföldre szerződtem, úgy, hogy Jugoszláviában nem is voltam ismert kosaras. A svájci Neuchatel nagy tévedés volt, a heti négy edzés nem elégítette ki ambícióimat. A cseh Nymbrukban a bajnokság legjobb dobója voltam, amikor megrepedt a talpcsontom. Megfordultam még Macedóniában, Németországban, és a szarajevói Bosznában is. Kecskeméten is remekül rajtoltam, emlékszem, első meccsemen a Sopron ellen huszonkilenc pontot értem el, tizenegy kísérletből tíz dobásom célt ért, és bekerültem a hét csapatába is. Aztán ismét megsérültem… Igazából nem sikerült megtalálnom a helyem a világban.
– De azért jól érzi magát Pécsett, Magyarországon?
– Nem panaszkodom. Profi játékos vagyok, végzem a dolgom. Ha tíz évvel ezelőtt kérdeznek, mit szeretnék elérni pályafutásom során, már ne tessék megsértődni, de biztos nem Magyarországot említem, hanem mint minden jugoszláviai junior kosarasnak, az NBA járt a fejemben. Ennyi sérülés után, huszonnyolc éves koromban tisztában vagyok vele, hogy európai élcsapatnál már nem nagyon lesz bizonyítási esélyem. De egyáltalán nem vagyok elkeseredve, így alakult, Isten így akarta. Boldog vagyok, közel a hazám, jól megy a játék Pécsett, és szeretem Magyarországot.