A nagy közönség reményében kivitték a szabadba a teremsportot

A legnagyobb fedett létesítményekbe sem fértek be kétezernél többen, az pedig nyilvánvaló volt, ennél többen lesznek kíváncsiak a rangos sporteseményre, főleg úgy, hogy a magyar válogatott is az esélyesek közé tartozott. Végül a csapat több tízezer ember nagy-nagy örömére meg is nyerte a kontinensbajnokságot!
"Rendkívüli volt a hangulat a pálya mellett, számunkra különösen, hiszen mi többnyire teremben játszottunk – nosztalgiázott Greminger János, az aranyérmes gárda oszlopos tagja. – Ez alól kivétel volt az ötvenhármas moszkvai Eb és az ötvennégyes magyarországi főiskolai világbajnokság, amely viszont az MTK-pályán volt. A Népstadion szerintem nagyszerű helyszín volt, mert így nagyon sokan szurkolhattak nekünk. Pontos számadattal én nem tudok szolgálni, az akkori lapok harminc-negyvenezer nézőt írtak a sorsdöntő, szovjetek elleni meccsre, és a többire is kijöttek úgy tíz-tizenötezren. A jelenlegi díszpáholy előtt volt felállítva a hajópadlós pálya egy nem túl magas dobogón, így elsősorban a középső lelátóra helyezkedtek a drukkerek, mivel a kanyarokból nem lehetett sokat látni, de elvileg bárhová ülhettek.”
És ültek is. Közéjük pedig a szervezőbizottság tagjai, szándékosan elvegyülve a tömegbe, hogy némi rögtönzött szabálymagyarázattal megértessék az emberekkel, mi is folyik a pályán, tekintettel arra, hogy a focin felnőtt közönség jórésze még nem igazán volt tisztában a szabályokkal. A törökök egyik mérkőzése előtt, még a selejtezők során például a félholdasok edzője az egyperces szünet alatt a padlóra guggolva, nagy karjelzésekkel, majd krétával rajzolva magyarázta játékosainak a követendő taktikát, akik sűrűn rázták a fejüket. Meg is jegyezte a sportág egy újdonsült szurkolója: "Hogyan értsem én a kosárlabdát, ha még a török válogatottak sem értik…?” Ebből is látszik, igazi futballnemzet voltunk akkoriban. Ám az emberek annyira szerették a sportot, hogy egy kis sikerélményért hajlandóak voltak fejest ugrani akár az ismeretlenbe is, vagyis kimentek a kosármeccsekre is, merő kíváncsiságból és persze hazaszeretetből.
Ha már itt tartunk: nemcsak válogatottunk, hanem egy játékvezető is képviselte Magyarországot a viadalon. Kassai Ervin, a későbbi Oscar-díjas sípmester négy összecsapáson működött közre az 1955-ös Eb-n, természetesen közmegelégedésre, de nemcsak a fújás volt a feladata, hanem a zsűriasztalnál is dolgozott, és ezzel kapcsolatban van is egy érdekes története. "Sajnos a Népstadion órája nem volt olyan precíz, mint amilyet a kosárlabda szabályai megköveteltek, mert csak egypercenként ugrott, így a másodperceket a pálya mellett, a jegyzőasztalnál mértük, ott volt a hivatalos óra – mesélte. – Így hát gypercenként felszóltunk a stadion műszaki szobájába, hogy most lehet ugratni az eredményjelzőn a szerkezetet.”
A rendezés végül is ugyancsak sikeresnek bizonyult, sok dicséretet kapott a magyar közreműködőgárda, olimpiát azonban nem kapott az ország 1960-ban, hiába szerette volna nagyon megrendezni Budapest az ötkarikás játékokat, és hiába vizsgáztunk jelesre az egyik főpróbának szánt férfi kosárlabda Európa-bajnokságon. A csapat csodálatos diadala viszont örök emlék, az ugyanott, ugyanakkor megrendezett selejtezőkkel együtt kilenc mérkőzésen győzött és mindössze egyszer kapott ki, az így megszerzett végső diadal máig a legnagyobb magyar sikernek számít a magas emberek sportjában. A többi sportág képviselőihez hasonlóan a Népstadion építésében ugyancsak aktív részt vállaló kosarasválogatott tizennégyes keretéből pedig tizenegyen még ma is köztünk élnek – ebből is látszik, erős, szívós fiúk Gremingerék.

1955: Férfi kosárlabda Eb

06. 08.: Magyarország–Finnország (selejtező) 94–58
06. 09.: Magyarország–Olaszország (selejtező) 75–58
06. 12.: Magyarország–Csehszlovákia 65–75
06. 13.: Magyarország–Lengyelország 98–66
06. 14.: Magyarország–Olaszország 81–65
06. 16.: Magyarország–Bulgária 69–59
06. 17.: Magyarország–Jugoszlávia 48–34
06. 18.: Magyarország–Szovjetunió 82–68
06. 19.: Magyarország–Románia 71–60

A harmadik selejtező mérkőzést, a Magyarország–Törökország (66–55) meccset a Nemzeti Sportcsarnokban rendezték.

A csapat tagjai: Bánhegyi László, Bencze János, Bogár Pál, Cselkó Tibor, Czinkán Tibor, Dallos János, Greminger János, Hódy János, Hódy László, Mezőfi Tibor, Papp Péter, Simon János, Tóth László, Zsíros Tibor, szövetségi kapitány: Páder János