Még egy idényre tervez

Két esztendeje, amikor friss magyar állampolgárként, a bajnokság előtti utolsó napokban Nyíregyházáról Szolnokról tette át a székhelyét a kiváló kosaras, sem a szabolcsi klub elöljárói, sem pedig maga az érintett nem gondolta volna, hogy egyszer visszatér abba a csapatba, ahol korábban három esztendőt húzott le. Finoman fogalmazunk, ha kijelentjük: nem Pavlovics volt a legnépszerűbb ember akkoriban Nyíregyházán, ami a két érintett gárda hónapok múltán esedékes bajnoki mérkőzésén ki is derült, hiszen a szolnokiak frontemberét kifütyülték a Bujtosi Szabadidőcsarnokban. Akkor óriási elégtételt jelentett az NYKK-nak, hogy hazai pályán legyőzte az alapszakasz-elsőségre hajtó Tisza-partiakat, igaz később Pavlovics kuncoghatott a markába, amikor az év végén Magyar Kupa-arannyal gazdagodott, a Nyíregyháza pedig kiesett az A-csoportból.
Azóta eltelt egy esztendő, és nagyot fordult a világ. A nyíregyháziak hatalmas fölénnyel nyerték meg a B-csoportos küzdelemsorozatot, Szolnokon pedig anyagi gondokról kezdtek csiripelni, amely miatt több kulcsjátékos is a távozás gondolatával foglalkozott. És milyen az élet: Pavlovics neve felvetődött az újonccsapatnál, és éppen azok a vezetők mondtak igent a visszahozatalára, akik korábban hangoztatták: amíg ők regnálnak, Pavlovics nem térhet vissza a csapathoz. Tehát hogy is van ez? Sohase mond, hogy soha!?

– Köszönöm az érdeklődést, de ha lehet, akkor ne kérdezzen a két évvel ezelőtt történtekről – hárította el a 2001 őszi események felidézése kapcsán felvetődött érdeklődésünket Pavlovics Predrag. – Ugyanezt kértem a vezetőktől is, hiszen Makrai Lászlóval és Hajdú Barnával nem a legnagyobb békében váltunk el egymástól tavalyelőtt, de fátylat tudtunk borítani a múltra. Azért sem kívánok beszélni a történtekről, mert nem akarom befolyásolni a szurkolók véleményét sem, tudom, így is lesznek olyanok, akik kifütyülnek, de talán olyanok is, akik szeretettel fogadnak majd Nyíregyházán.
– Legalább annyit áruljon el: megbánta azt, ahogyan Szolnokra távozott?
– Igen, megbántam. Sokat köszönhetek a nyíregyháziaknak, ezt akkor is be kellett volna látnom. Ugyanakkor a másik oldal is hibázott, és amikor újra tárgyalóasztalhoz ültünk, gyorsan le is szögeztük, hogy nincs mit egymás fejéhez vágnunk. Inkább azon kell majd mesterkednünk, hogy ismét eredményesen tudjunk együtt dolgozni Nyíregyházán. Ezért is tértem ismét haza.
– Jól értettem? Haza?
– Igen, haza. Nyíregyházán vettünk lakást, ott szeretnénk majd letelepedni. Kézenfekvő, hogy visszatértem, nemde?
– Igen, és a csapat is visszajutott az élvonalba. Mit tud régi-új kenyéradójának játékerejéről?
– Először is nagyon örülök, hogy visszakerültek a felsőházba, és mivel magabiztosan nyerték a másodosztályt, rossz csapat nem lehet. Persze, azt tudni kell, az élvonal más, hogy ott is helytálljunk, erősíteni kell. És mielőtt megkérdezné, meddig szeretnék még játszani, hadd mondjam el, hogy egyelőre csak egy évre tervezek. A múlt hónap végén betöltöttem a negyvenedik életévemet, így be kell látnom, hosszabb távú céljaim játékosként már nem lehetnek.
– Ehhez képest negyvenesztendősen sem zárt rossz évadot.
– Én is így gondolom, de ettől sokkal fontosabb, hogy éppen a Nemzeti Sportban bekerültem az Év csapatába. Persze, a tavalyi idény olyan szempontból még sikeresebb volt, hogy Magyar Kupa-győzelemmel is gazdagodtam. Tudja, éppen ez motivált a két évvel ezelőtti távozásomkor, vagyis szerettem volna még egy olyan csapatban szerepelni, amelyik esélyes valamelyik trófea elhódítására.
– Nyíregyházán az ötös, Szolnokon a tízes mez nőtt önhöz. Új csapatában mindkét dressz foglalt. Ragaszkodik valamelyikhez?
– Ezen még nem gondolkodtam. Jó lenne ismét az ötös számúban játszani, ám ha Siska János ragaszkodik hozzá, akkor hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. De legalább a tízest jó lenne megszerezni…