Az alapszakasz-harmadik (ZTE) már réges-rég kipipálva. Nem járt jobban a második (Debrecen) sem. Egyértelmű, hogy az első következik, hol máshol, mint a döntőben. Íme a körmendi varázslat állomásai.
De vajon meglesz-e az az arany, és meglesz-e a söprés? Három nullára utoljára tíz esztendeje nyert döntőt magyar férfiegylet, de hol van már az akkori Tungsram-Honvéd? A pályán a Körmend, az ünnepre készülő piros-feketék serege. Amúgy a körítés akár az egy héttel korábbi. A meccs előtt Patonay Imre, az első két aranyérem kovácsa figyelemre méltó hölgykoszorú közepén, a vasi tábor pedig nyeri a hangpróbát a somogyiakkal szemben (hogy nem csupán százan érkeztek Vas megyéből, az garantálható). Ha számít ez egyáltalán valamit. Fontosabb, hogy Dzunics révén a házigazdáé az első kosár, aztán De Gray zsákol kettőt, és máris 6–3 a Kaposvárnak. A körmendi válasz nem várat magára sokat, jön Toroman, a finálé eddigi legmarkánsabb alakja. Tripla, zsák, majd még egy tripla, hihetetlen, hogy máris nyolcpontos. Két perc sem telik el, és csaknem ennyi a látogatók előnye. Bizonyítandó, hogy a Marc csak vajkezű kosarasokat hajlandó foglalkoztatni, az elvben palánk alattiként számon tartott Hainje köszön be távolról, és amikor Németh pontokra váltja a száguldását, 9–16-ot mutat a tábla. A Kaposvár mintha nem hinné el, hogy a rivális újra győzni érkezett, s ha nincs De Gray, talán még nehezebb sorsra jut. De miért ne lenne De Gray? S ha már ott van a pályán, meg is veri őrzőjét, Hainje-t, életben tartva ezzel a csapatát. Az első felvonás után is Némethéknél az előny, így Miljkovics edző a körmendi sikerpercek egyik vezéralakját, Filipovicsot dobja harcba, hátha vele összejön valami hasonló – mint például a múlt vasárnap bemutatott harmadik negyed végi 20–2-es roham. Igen ám, csakhogy a vasiak még egyszer nem esnek ugyanabba a csapdába, és minthogy Toya is beemel egy triplát, tovább nő a Körmend előnye. A második szakasz harmadik percében már tízzel állnak jobban a Zsebe-fiúk, akik maximálisan kihasználják ellenfelük hibáit. Legelőször is azt, hogy pocsékul büntetőzik a Klíma-Vill. Beszédes adat, hogy a szünetig kilenc dobást hibáz el a vonalról a somogyi együttes. Odaát ugyanakkor minden sikerül, tartja briliáns dobóformáját – és az előnyét – a Körmend. Problémát egyedül az jelent a vendégoldalon, hogy Hainje, Toya és Mujanovics már a harmadik személyi hibáját kapja, így Zsebe merész húzásra szánja el magát, érkezik Lóránt Péter, a Benetton Treviso kiszemeltje.
Isti zsenije, avagy elsô az egyenlôk között
Az apja lehetne, ám amikor egy-egyben elmegy mellette, és behint egy duplát, úgy néz a szemébe, mintha vizsgáztatná. Dzunics Braniszlavnak (épp csak egy évvel idôsebb a körmendi edzônél, Zsebe Ferencnél) ekkor meg is van rá minden oka, más kérdés, hogy Németh István tán járni tanult, amikor az akkor még jugoszláv, késôbb szerb, ma magyar fiú már a felnôttmezônyt oktatta. A vasiak Istije nem veszi fel a kesztyűt, igaz, támadásban a fél Kaposvár próbálja semlegesíteni, Dzunics csak ritkán keveredik mellé. És a Trevisóból való (a Körmend számára feltétlenül diadalmas) visszatérése óta elôször nagyon elkapja a fonalat. Az elsô meccs végén már szétszórta a somogyiakat, most azonban egyenletes, klasszis játékot produkál, és amikor sorban pontozódnak ki a társai, a vállán viszi a leendô magyar bajnokot. A finálé elsô két meccsén önmagához képest méltatlanul kevés dobott ponton tartotta Dzunicsot, aki kaposváriként sem népszerűbb a fanatikus piros-fekete táborban, mint amikor a két ôsi ellenségnél, Zalaegerszegen és Szombathelyen kosarazott. És a fiatalság zsenialitása ezúttal is, az idén végérvényesen gyôz a tapasztalat, a rutin ellen. Joggal ôrjöng feneketlen boldogságában a Kaposvárra zarándokolt néhány száz körmendi. Mert a kosárlabda csapatjáték ugyan, de megszeretni a zseniken keresztül lehet. Mondjuk, Németh Istvánon keresztül.
>A 18. percben ugyanakkor megtörik a jég, Simon dobása után már a somogyiak sem állnak hárompontos nélkül. A gól – no meg De Gray újabb zsákolása – egy pillanatra lázba hozza a kaposváriakat, úgy tetszik, a negyed vége a hazaiak elképzelése szerint alakul. Ellentétes érdekért harcol azonban Németh, aki elsüllyeszti önmaga második, csapata hetedik tripláját: a roham visszaverve. Az első legalábbis. Hiszen a Kaposvár nem adja, nem adhatja fel. Ha így tenne, elveszett. A nyolcpontos hátrányt megfelezi a Klíma-Vill, ám a rivális újra meghúzza a csodafegyver ravaszát. Előbb Németh, majd Mujanovics dob hármast, amúgy megszokásból. Tíz van közte megint. A vasi tábor a mennyben, Ivkovics a pokolban: három perccel a negyed vége előtt kipontozódik. És mintha a többiek is egyre hitehagyottabbá válnának. Egy másodpercre még Simonnál is elszakad a cérna, reklamálásért technikait fújnak ellene. A Körmendben négyen a kipontozódás szélén, de vezet a csapat, és pillanatnyilag csak ez számít. Még tíz perc van vissza, csak azt nem tudni, a meccsből vagy a döntőből. Újra visszakapaszkodik a Kaposvár, tíz pont alá küzdi fel magát, Archboldot azonban elkapja a hév, hihetetlenül fontos szituációban hibáz el egy triplát. Nem úgy Dzunics, aki öt pontot dob zsinórban, és így már csak hattal tart előbbre a vendégcsapat. Félelmetes erőtartalékokat mozgósítanak Toromanék, előbb Grebenár repül el a gyűrűig, aztán Hainje értékesít két büntetőt. Újra tíz pont. Csakhogy fogyóban a vasiak, Mujanovics és Toya után Grebenár is befejezi, pedig az utóbbi csúcsközelben kosarazott. Nyolcpontos vasi előnynél De Gray dobhat kettőt a vonalról, ám nem hoz pontot a konyhára. Aztán a túloldalon Trummer megadja a kegyelemdöfést. Elsüllyeszt egy hármast, bicegve, fél lábon. Stílszerű befejezése ez a főként triplákkal megnyert döntőnek. Mert a bajnoki cím (a harmadik!) úgy fest, megvan! A Körmend nem adná a világ minden kincséért sem.
Mestermérleg
David Toya (jobbra) és csapattársai szemmel láthatóan kihozták a sodrából Dzunicsot (fotó: Meggyesi Bálint)
David Toya (jobbra) és csapattársai szemmel láthatóan kihozták a sodrából Dzunicsot (fotó: Meggyesi Bálint)
Goran Miljkovics, a Kaposvár edzője: – Gratulálok a Körmendnek, az idei rájátszásnak kétségkívül a Marc együttese volt a legjobbja. Az én együttesem jól harcolt. Igazán nem sok hiányzott ahhoz, hogy célba érjünk, de így sem vagyok csalódott, hiszen a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is megfelelően teljesítettünk.
Zsebe Ferenc, a Körmend edzője: – Nem a miénk volt minőségileg a legjobb állományú gárda a mezőnyben, csapatként azonban a Körmend volt véleményem szerint a legerősebb. Ez megmutatkozott a pályán és az együttes morális tartásában egyaránt. Február végén, Németh hazatérésekor álltunk össze igazán, és örülök, hogy sokan úgy érezték, mi játszottuk a legszebb kosárlabdát.
Szóról szóra
Simon Balázs: – Nagyon kemény és hosszú bajnokság után jutottunk el idáig. Ha így nézem, szép ez az ezüst, és ennek is lehet örülni, de megvallom őszintén, azt vártam, hogy még ennél is nagyobb lesz az örömöm. Gratulálok a bajnokcsapatnak, nem érdemtelenül nyerte meg a legfényesebb érmet.
Patonay Imre, a Körmend klubigazgatója: – A finálésorozat mindhárom összecsapásán bevált a taktikánk, az egy centerre és négy külső emberre alapozott játékunk. A triplakísérleteinket jó százalékban értékesítettük, és a védőstratégiánkat is sikerült remekül felépítenünk. Nagyon örülök a sikernek, és természetesen gratulálok a remekül harcoló Kaposvárnak is.
Németh István: – Elsősorban szeretnék elnézést kérni attól a kissráctól, akit a körmendi találkozón véletlenül fellöktem. Egyébként pedig csak annyit mondanék, hogy hála istennek bebizonyosodott: noha egy napon születtem Héctor Cúperrel, azért nekem még sikerülhet aranyérmet nyerni.
David Toya: – Az egész csapat jól játszott a döntő során, és ha a Körmend jól játszik, akkor ugyan ki tudna legyőzni bennünket…? Szlovákiában nyertem már ezüst- és bronzérmet is, aranyam azonban még nem volt.
Mujanovics Samir: – Azt hiszem, kevesen hittek a szezon előtt abban, hogy bajnok lehet a Körmend, de íme, ez most megtörtént. A hatékony védekezésünknek és a szervezett csapatmunkánknak köszönhetjük ezt a diadalt. Úgy érzem, bebizonyítottuk, hogy pillanatnyilag jobbak vagyunk a Kaposvárnál.
Denis Toroman: – A rájátszás előtt volt egy olyan érzésem, hogy sikerrel vesszük majd az akadályokat. Hittünk abban, hogy győzni tudunk, és lám, mindhárom ellenfelünket legyűrtük. Nagyon büszke vagyok a döntősorozat legjobbjaként kapott címemre, de az igazság az, hogy ezt az elismerést még legalább három-négy csapattársam is megérdemelte volna a nagyszerű teljesítménye alapján.
Trummer Rudolf: – Ezt a szivart az eredményhirdetés után már féllábon állva is elszívom. Sajnos a bokám nem volt teljesen rendben, de próbáltam mindent megtenni azért, hogy hasznára legyek a csapatnak. Örülök, hogy szóhoz juthattam a fináléban. Szerintem megérdemelten nyertünk.