Még lehet nevezni a streetballra

M. A.M. A.
2003.05.26. 22:11
Címkék
Még minden kategóriában lehet nevezni az idei adidas-streetball fesztivál nyitóállomására, a kőbányai viadalra. A Budapest X. kerületében, azon belül is a Sportligetben megrendezendő eseményre szombaton, vagyis május utolsó napján, 31-én kerül sor. A tervek szerint reggel kilenc órától kezdődhetnek a meccsek, 16 pályán várhatóan 110 csapat részvételével, és egészen délutánig tart a rendezvény – hogy aztán átadja a helyét egy másik, hasonló jellegű programnak, Kőbányán ugyanis immár hagyományos, hogy éjszaka is tartanak versenyt az utcai kosarasoknak.Most is, méghozzá este nyolctól, helyszíni nevezéssel és diszkóval, de ezúttal inkább térjünk vissza "a” streetballhoz, amely a tizenegyedik idényét, tehát a második évtizedét kezdi, mégsem csökkent iránta a lelkesedés, továbbra is töretlenül népszerű a fiatalok körében. Többek között a most is megrendezésre kerülő 2 ball game, zsákutca, lucky dobás, no meg a zsákoló-, büntetődobó- és hárompontosdobó-verseny miatt, de hogy ne csak a játék művelői és értői szórakozhassanak, a szervezők színvonalas produkciókat ígérnek a színpadra is. Újdonság, hogy a résztvevők ingyenesen használhatják a szomszédos Újhegyi Uszoda medencéit, ami a mostani kánikulát alapul véve biztosan jól jön majd frissítő gyanánt a labdazsonglőröknek.Csak tartson ki addig a jó idő!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
7 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciussal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
13 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
1 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik