Figyelem, nyert a házigazda!

Vágólapra másolva!
2003.05.22. 22:45
Címkék
A főcsoportdöntők negyedik mérkőzésén megszakadt a hazai gárdák pocsék sorozata: az alapszakaszbajnok San Antonio megverte a Dallast, ezzel 11-re alakította kettejük párharcát. A "túloldalon a New Jersey 20-s előnnyel várta első East Rutherford-i fellépését.
Két nappal korábban a Mavericks majdnem hibátlan szabaddobásainak köszönhette idegenbeli sikerét, és csütörtökre virradóra sem bánt rosszul a labdával a büntetővonal mögül – igen ám, de ezúttal feleannyiszor sem próbálkozhatott, így el is maradt a siker. Hétfőn ötven kísérletből negyvenkilencet értékesítettek Dirk Nowitzkiék, a második találkozón pedig huszonkét hajításból csak kettőt rontottak el. A Spurs ellenben másodszor csaknem ugyanannyiszor próbálkozhatott, mint először, viszont már pontosabb volt: 31/48-ról 37/45-re javult a büntetődobási mutatója.Még szembetűnőbb Malik Rose eredményességének a javulása, a 28 éves cserecsatár mindössze három pontocskával nyitotta a párharcot, a "visszavágón” azonban már 25 ponttal terhelte meg a dallasiak gyűrűjét. "Apróságokon múlt, hogy nem vezetünk már kettő nullára. Mindazonáltal csak magunkat okolhatjuk ezért” – töprengett Rose, s valóban: a San Antonio 18 pontos fórt szórakozott el a hét elején. Bezzeg most! A "sarkantyúsok” kezdésnek alaposan odavertek a lovaknak (a második periódus közepén 55–29-re is vezettek már), és bár a folytatásban lazítottak a kantáron, a végén 13 pont megmaradt az előnyükből. Rose is a szünet előtt villogott: ő és az első számú vezér, Tim Duncan együttesen 39 pontot szorgoskodott össze.NBA, rájátszás, 32. játéknap
Főcsoportdöntő
Nyugat: San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 119–106
Főcsoportdöntő
Nyugat: San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 119–106
(35–24, 34–20, 25–31, 25–31). Pontszerzők: Duncan (32), M. Rose (25), T. Parker (19), S. Jackson (17/3), D. Robinson (7), Ginóbili (7/3), B. Bowen (6/6), Claxton (6), ill. Finley (29/12), Nowitzki (23/6), LaFrentz (15/3), Van Exel (13/6), Nash (12/6), W. Williams (8/3), Bell (6). Legtöbb lepattanó: Duncan (15), ill. Finley, Nowitzki (10-10). Legtöbb assziszt: S. Jackson, Duncan (5-5), ill. Nash (8). Dobószázalék, mezőny (büntető): 48.1 (82.2), ill. 41.1 (90.9). Az összesített állás: 1–1. Következő mérkőzés: ma, Dallas
A New Jersey–Detroit (2–0) csata harmadik öszszecsapását lapzártánk után játszották. A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Röviden
Határok nélkül. Négy európai NBA-kosaras vezeti a Kosárlabda határok nélkül elnevezésű, az UNICEF által támogatott gyermektábort, amelynek az idén az olaszországi Treviso ad otthont. A francia Tony Parker, a spanyol Pau Gasol, az orosz Andrej Kirilenko és a szerb-montenegrói Marko Jarics ötven, 15-17 éves tehetségnek vezet gyakorlásokat június 28. és július 1. között.
Hosszabbított az edző. Jim O’Brien, a Boston Celtics főedzője 2006-ig meghosszabbította szerződését. Az 51 éves mester 2001 januárjában váltotta Rick Pitinót, és ideiglenes kinevezését három hónappal később véglegesítették.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
12 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
15 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
16 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
20 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
24 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
24 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
33 perce

ATP-vb: Alcaraz sima győzelme világelsőséget ért, De Minaur is továbbjutott

Tenisz
40 perce
Ezek is érdekelhetik