Utoljára mozdul ki a Pécs?

2003.03.16. 20:47
Címkék
Csöppet sem elképzelhetetlen, hogy a női Euroliga éppen futó sorozatában utoljára kell kimozdulnia Pécsről a PVSK-nak. A pesszimistább verzió szerint Rátgéber László együttese csütörtökön elveszíti a Bourges elleni negyeddöntő legfontosabb ütközetét (csak a rend kedvéért: 11-re állnak a felek), ezáltal búcsút int a versengésnek, ám ezt gyorsan hessegessük el, és nézzük a másik, számunkra összehasonlíthatatlanul hízelgőbb variációt.
Együtt a két bourges-i elégedetlenkedô: Souvré mellett Tuvics morgolódott Pécsett
Együtt a két bourges-i elégedetlenkedô: Souvré mellett Tuvics morgolódott Pécsett
Együtt a két bourges-i elégedetlenkedô: Souvré mellett Tuvics morgolódott Pécsett
Együtt a két bourges-i elégedetlenkedô: Souvré mellett Tuvics morgolódott Pécsett
Együtt a két bourges-i elégedetlenkedô: Souvré mellett Tuvics morgolódott Pécsett
Együtt a két bourges-i elégedetlenkedô: Souvré mellett Tuvics morgolódott Pécsett
Amely szerint Pécsett rendezik meg az Euroliga 2002–2003-as évadjának négyes döntőjét. Információink szerint a házigazda szerepre minden esélyük megvan a baranyaiaknak, feltéve persze, ha túljutnak a francia riválison. "Leftakis úr, a nemzetközi szövetség görög származású, német állampolgárságú ellenőre rendkívül jó véleménnyel volt a pécsi körülményekről a negyeddöntő második összecsapása után, és minthogy korábban is kaptunk már több biztatást, továbbjutás esetén reálisnak tűnik a Final Four megrendezése” – mondta Rátgéber. – Persze tartsuk be a sorrendet, előbb csütörtökön győzzük le a franciákat!”
Talán nem tűnik túlságosan optimistának a kijelentés: a második meccsen mutatott játékot figyelembe véve idegenben sem reménytelen a PVSK helyzete. Ha már szóba került a pécsi összecsapás, említést érdemel, hogy a Bourges kosarasai nem mentek el szó nélkül a vereség mellett. Meglehet, a korábban három idényt Pécsett eltöltő újvidéki center, Szlobodanka Tuvics öltözőfolyosón történő kirohanását (állítólag felettébb barátságtalan vendéglátást ígért korábbi kenyéradójának) csak a szurkolók fújták fel, ám az bizonyítottan valóság, hogy a vendégek csapatkapitánya, Yannick Souvré "nekirontott” Rózsa Gábor szakosztály-igazgatónak. "A francia játékos meglehetősen feldúlt állapotban azzal vádolt meg, hogy azért nyertünk, mert megvettük a bírókat – elevenítette fel a pécsi szócsatát a sportvezető. – Meglepő volt Souvré viselkedése, hiszen a két klub eddig kifejezetten jó kapcsolatot ápolt. Mindössze annyit válaszoltam, hogy ha így gondolja, sem a PVSK-t, sem engem nem ismer.”
A történtek után csak remélhető, hogy az eddigi legfontosabb találkozón sem szabadulnak el az indulatok – hogy így lesz vagy sem, mindenki megtekintheti, aki csütörtök este a meccset élőben műrorára tűző Sport1 csatornára kapcsol.
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
16 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
39 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája