A GYSEV megtette a magáét

MIHÁLYI ANDRÁS, WEISZ FERENCMIHÁLYI ANDRÁS, WEISZ FERENC
2003.02.19. 21:50
Címkék
Érthetetlen, hogy Európa egyik legjobbja még úgy sem tudott telt házat vonzani a soproni Sportcentrumba, hogy a palánk mögé nem is toltak lelátókat. De Seres Évát ez a legkevésbé sem zavarta: egy szép ziccerből ő szerezte a meccs első találatát.
A következő percekben viszont kevés öröme tellett a GYSEV válogatott erőcsatárának, mert sorban kapta a faultokat a szőrös szívű játékvezetőktől, és mivel három perc elteltével már háromnál tartott ebben a műfajban, le kellett őt cserélni. Jött helyette Alessandra, és egyből látszott, mit is jelent egy női csapat számára, ha kétméteres center kerül az ötös posztra. Szinte mindig megjátszható volt a brazil, és ha eljutott hozzá a labda, biztos volt a két pont a GYSEV számára. Emellett jól szedte a lepattanókat, az ellenfél – kevésbé – magas emberei féltek tőle, egyetlen hibát lehetett felfedezni mindössze a játékában: a büntetők terén bizonytalan volt, ugyanis hármat is elhibázott az első negyedben.
A hibázás szó pedig a legritkább esetben volt jellemző a hazai együttes játékosaira a mérkőzés ezen szakaszában. Tully Bevilaqua vezetésével a külső sor remekül szervezte a játékot, jól dobott, és mindemellett jól szolgálta ki a magasakat, akik be is dobták a ziccereiket. Nagyon jól pörgött a GYSEV, különösen az első játékrész végén és a második elején, amikor teljesen állva hagyta a francia sztáregyüttest. Eközben szinte demoralizálta az amúgy is padlón lévő vendégeket Zakaluzsnaja Abdul Jabbart idéző horga, no meg főleg Balogh Judit utolsó másodperces hárompontosa az első negyed legvégén.
A magyar bajnokot még az sem vetette vissza, hogy Dirk Bevilaqua vezetőedző egyre többet cserélt, nyilván, hogy pihentesse kulcsembereit. A különbség még akkor is nőtt, amikor Balogh, Zakaluzsnaja és Alessandra egyszerre ült a padon, mi több, éppen ebben az időszakban érte el a kritikus húszpontos határt a két csapat közötti távolság – stílszerűen egy cserejátékos, Dénes Krisztina hibátlan tempójával. Kár volt, hogy a második negyed hajrájában Souvréról és Korstine-ről is megfeledkeztek a zöld-sárgák védekezésben, aminek két tripla lett a büntetése – de így is jóval várakozáson felüli első félidőt produkáltak Baloghék. Persze az az együttes, amely 74 százalékkal dob mezőnyből, és héttel több lepattanót szed ellenfelénél, ritkán szokott hátrányban lenni a nagyszünetben…

Az orosz Zakaluzsnaja (jobbra) erôs dupladuplája nélkül aligha gyôzött volna a GYSEV (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az orosz Zakaluzsnaja (jobbra) erôs dupladuplája nélkül aligha gyôzött volna a GYSEV (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az orosz Zakaluzsnaja (jobbra) erôs dupladuplája nélkül aligha gyôzött volna a GYSEV (Fotó: Meggyesi Bálint)
A fordulás utáni első percek alapján úgy tűnt, a térfélcserét követően is minden rendben, ám ezután kosaras rémmesébe illő 0–22-es nyolc percet produkált a GYSEV, amelybe az alábbiakat "sikerült” belesűríteni: kihagyott ziccer, elhibázott büntetők, túlkomplikált támadás, eladott labda (ebből volt a legtöbb), bekapott tripla, bekapott indításgól… Egészen elképesztő hibákat követtek el az addig remeklő soproni kosaras hölgyek, mintegy kompenzálandó az addigi, tökéletesség határát súroló teljesítményüket. A borzalmak negyedének vége az lett, hogy átvette a vezetést a Bourges, ami körülbelül olyan volt a korábbi húszpontos különbség után, mint amikor egy véresre vert bokszoló feláll a padlóról. Szerencsére hátravolt egy teljes negyed, így a vendégek messze álltak még a nyeréstől.
Persze így is bosszantó, hogy amíg korábban csak az előny nagyságát kellett figyelni, ekkorra már a "puszta” győzelem is veszélybe került. Na nem sokáig. Most meg a GYSEV vágott ki egy 20–3-as rohamot, aminek köszönhetően 13 pontos előnybe került másfél perccel a vége előtt. Egy pillanatra még egyszer bevillant az a bizonyos húszas, ám ennek elérésére már kevés volt az idő, és különben is, ne legyünk telhetetlenek.
Egy háromszoros Euroliga-győztest legyőzni mindenképpen hatalmas fegyvertény.

Mestermérleg
Dirk Bevilaqua:
– Fantasztikusan kezdtünk, természetes, hogy ezt sokáig nem lehetett tartani egy olyan csapat, mint a Bourges ellen. A befejező percekben igazán nagy szívvel kosárlabdáztunk, ezért győztünk.
Olivier Hirsch: – Győzni jöttünk Sopronba. Sajnos az első negyedben rendkívül roszszul védekeztünk, a felzárkózás aztán sikerült, de a nagy erőfeszítés sokat kivett belőlünk. Törvényszerű volt, hogy a hajrára visszaestünk.
Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
15 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
17 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
17 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
50 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik