
A Góbi (10), Gémes párharc a palánk alatt akár el is döntheti a rangadó végkimenetelét (Fotó: Árvai Károly)

A Góbi (10), Gémes párharc a palánk alatt akár el is döntheti a rangadó végkimenetelét (Fotó: Árvai Károly)
A Vadkakasoknál egyébként hetek óta sérült az egyik kulcsember, a bosnyák Szejo Bukva, és a jelek szerint a center a rangadón sem lesz ott a pályán. Ott lesz viszont Gémes Levente, aki hosszú éveken át erősítette az Albacompot. "Persze, hogy különleges egykori klubom ellen szerepelni, bár igazán akkor érzem magam furcsán, ha a székesfehérvári csarnokban kell vendégként játszani – kezdte a válogatott középjátékos. – A kaposvári vereség után hétfőn sokat beszélgettünk, megpróbáltuk analizálni a hibákat, hogy miért kaptunk ilyen méretes pofont. Mindenesetre az biztató, hogy a kupától már elbúcsúztattuk egykori csapatomat, méghozzá úgy, hogy idegenben kilenc ponttal kaptunk ki. Csak jelzem, a fehérvári bajnokin is ugyanennyivel nyert ellenünk az Albacomp, és az MK-meccs visszavágójához hasonló eredményt most is elfogadnánk. Hiszen nem csupán a győzelem a fontos, hanem a különbség is, mivel azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt.”
A vendég fehérváriak akár Bukva hiányában is bízhatnának, csakhogy a center nem lépett pályára a már említett MK-meccseken, sőt a Vadkakasok paksi sikerekor sem. "Több, mint tiszteletre méltó a debreceniek eddigi produkciója – szólt az elismerés hangján Boros Zoltán, az Albacomp egyik legrutinosabb játékosa. – Saját bőrünkön is tapasztalhattuk, hogy milyen jó és egységes együttes szerdai ellenfelünk, ám az MK-ból való kiesésért most szeretnénk nemes bosszút állni. Számunkra az eredményen túl a folytatás szempontjából is fontos lesz ez a meccs, hiszen az őszi lendületünket eddig nem sikerült átmenteni a kétezer-hármas esztendőre. Keressük a hibákat, próbáljuk megtalálni régi önmagunkat, de a játékunk még nem az igazi. Éppen ezért adhatna nagy lelki pluszt egy idegenbeli rangadó megnyerése. Nem akarunk számolgatni, a győzelem a célunk, de ha úgy hozza a helyzet, nyilván mindenki figyeli majd a kilencpontos határvonalat.”
A vendégeknél jó hír, hogy mindenki harcra kész, sőt ezúttal már kezdőként szerepelhet az alig két hete érkezett, 34 éves ukrán-szlovák állampolgárságú Andrej Lukjanec. Valószínűleg fontos szerep vár a magas emberekre, azaz a remek formába lendült Bencze Zoltánra és Bojan Lapovra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






