Csilla nem bírta továbbMONOR. Szomorú hírt kaptunk kedden: délelőtt elhunyt Bokros Csilla, a Monori SE mindössze 19 esztendős játékosa. Az ifjú kosarashölgy augusztus közepe óta feküdt kómában, és az orvosok majdnem négy hónapig küzdöttek az életéért. A kosarastársadalom is összefogott az érdekében, a múlt pénteken például jótékonysági mérkőzést játszott gyógykezelése költségeinek előteremtése érdekében Kecskeméten az Univer KSE és az Albacomp. Sajnos hiába.Németországban játszikszerdán a Kaposvár isNEMZETKÖZI KUPÁK. Az Albacomphoz hasonlóan Németországban lép pályára a férfi regionális Európa-kupában érintett másik magyar csapat, a Kaposvár is. A somogyiak az első helyről várják a második kört, és miután a B-csoport első két helyezettje továbbjut, a folytatásban elég lesz egyetlen meccset megnyerniük. Persze ez nem jelenti azt, hogy Ivkovicsék eleve lemondanának a sikerről szerdán Leverkusenben. A Ronchetti-kupa jogutódjának számító női regionális Európa-kupában mind a négy együttesünk idegenben lép pályára – a legnehezebbnek a Soproni Postás dolga ígérkezik, mivel ahhoz a Loko Texlen Trutnovhoz utazik, amelytől hazai pályán októberben nagy meglepetésre kikapott. Férfi regionális Európa-kupaÉszaki főcsoport, alapszakasz. B-csoport. Az állás: 1. Kaposvár 6 pont, 2. Leverkusen (német) 5, 3. Nymburk (cseh) 4, 4. Aliens (norvég) 3 Női regionális Európa-kupaÉszaki főcsoport, alapszakasz. A-csoport. Az állás: 1. Szolnok 10 pont (6 mérkőzésből), 2. Moszkva (orosz) 10 (6), 3. Kosice (szlovák) 7 (5), 4. Zaporizszsja (ukrán) 6 (4), 5. Poznan (lengyel) 6 (5). B-csoport. Az állás: 1. Praha (cseh) 5 pont, 2. BSE 5, 3. Kurszk (orosz) 4, 4. Rist Wedel (német) 4. C-csoport. Az állás: 1. Soproni Postás 5 pont, 2. Szamara (orosz) 5, 3. Trutnov (cseh) 4, 4. Polkowice (lengyel) 4. D-csoport. Az állás: 1. Vologda (orosz) 6 pont, 2. Diósgyőr 5, 3. Köbenhavn (dán) 4, 4. Dorsten (német) 3 Férfi felkészülési mérkőzésFalco KC-Szombathely–Dombóvári VMSE 110–87 (33–21, 24–18, 21–29, 32–19). Ld: Heinle (28/15), Alexe (26/12), Kálmán (18), Eaker (13), ill. Spivey (22/3), Halimics (20/12), Kojenec (16), Puskás (10/6)