Malone a búcsút fontolgatja

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2002.10.18. 21:57
Címkék
Arról azért nincs szó, hogy Karl Malone most rögtön kivonulna a palánkok világából  nyugtathatjuk meg elöljáróban a "Postás magyarországi rajongóit. Az viszont könnyen lehet, hogy Malone nem él a pillanatnyilag csak az ő számára adott lehetőséggel  vagyis nem ered a nyomába minden idők legponterősebb játékosának, Kareem Abdul-Jabbarnak, hanem a 20022003-as idény végeztével befejezi a pályafutását.
Karl Malone lemond Jabbar csúcsáról?
Karl Malone lemond Jabbar csúcsáról?
Karl Malone lemond Jabbar csúcsáról?
Karl Malone lemond Jabbar csúcsáról?
Karl Malone lemond Jabbar csúcsáról?
Karl Malone lemond Jabbar csúcsáról?
"Nagyjából tudom, mit teszek majd tavasszal, de kell még néhány hónap, hogy a csapat meghozza a döntését, és hogy én is véglegesítsem a magamét. Most csak a játékra akarok összpontosítani” – mondta csütörtökön a Utah Jazz veteránja, akinek az évad végén lejár a szerződése. A csapat vezetői jelezték, az idény közben semmiképpen sem szeretnék azt meghosszabbítani (a csatár 19.25 millió dollárt kaszál az utolsó évben), és az olimpiai bajnok kosaras sem titkolta: jövője megtervezésekor nagyban befolyásolja majd, hogy mennyire élvezi a játékot 39 éves fejjel. "Jobb, ha az ember nem hátrál be felelőtlenül egy sarokba” – bölcselkedett a legutóbbi évadban 22.4-es pont- és 8.6-es lepattanóátlagot elkönyvelő erőgép, utalva például Michael Jordan elhamarkodott viszszavonulásaira. A 17 NBA-idényt végigharcoló Malone 34 707 alapszakaszi pontnál tart, és ha tartani tudja az átlagát, nagyjából két szezon alatt utolérhetné az örökranglistát vezető Abdul-Jabbart (38 387) – ez az, amiért a statisztikusok a szívük mélyén marasztalnák még minden idők második legeredményesebb NBA-játékosát.
Az előidény legutóbbi játéknapjának leginkább várt eseménye a Hornets első New Orleans-i meccse volt. A Charlotte-ból többek között a kevés néző miatt elköltöző gárda (Wesley 18) elsőre nem kényeztette el szurkolóit (több mint 11 000-en jöttek össze a bemutatkozásra), a Washington Jerry Stackhouse (22) és a mezőnyből (6/6), valamint a büntetővonalról (3/3) is hibátlan Kwame Brown vezérletével könnyedén nyert ellene. A New Jersey és a Detroit a negyedik meccsén is veretlen maradt – a Netsben Dikembe Mutombo 12 pontja mellett 11 lepattanót is gyűjtött, a Pistonsban Ben Wallace 17 lepattanót tépett le.
Végül két érdekesség Los Angelesből. A Lakers úgy gyűrte le a Golden State-et, hogy a győztes kosarat – 27.4 másodperccel a dudaszó előtt – a tavasszal még Debrecenben pattogtató Guy Rucker zsákolta be Kobe Bryant (22) passzából. Eközben a Clippers háza táján egy küszöbönálló erősítésről beszélnek: a Dallas döntött, nem adta meg a kaliforniaiak által kínált fizetést az eddig a soraiban szereplő kínai Vang Cse-csének, így az Ázsia első NBA-játékosaként elhíresült center minden bizonnyal a Clippersben folytatja a játékot.

NBA, előidény, 11. játéknap
Boston Celtics–New Jersey Nets 106–114, New Orleans Hornets–Washington Wizards 78–88, Atlanta Hawks–Miami Heat 93–113, Dallas Mavericks–Detroit Pistons 80–83, Phoenix Suns–Houston Rockets 78–85, Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 91–89
Legfrissebb hírek

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
2 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
23 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
24 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
24 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
47 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik