Kosárlabda. NB I, A-csoport, nők - Díszlépésben győzött a Postás

Vágólapra másolva!
2002.10.11. 22:31
Címkék
Soproni Postás–Zala Volán-ZTE 96–55(24–11, 30–21, 24–7, 18–16)Sopron, 400 néző. V: Forrai, Tóth K.POSTÁS: NAJDENOVA (10/6), CSÁKÁNY (18/6), EÖRDÖGH (21/3), Papp K. (13/3), Ambrus (8). Cs: Englert (9/3), Russai (5/3), Takács (–), Lelas (3), FODOR (9). Edző: Meszlényi RóbertZALA VOLÁN: PESOVICS (13/9), Szentkirályi (2), HORVÁTH ZS. (12/6), Vajda (10), Lichnerová (9). Cs: István (–), Major (3/3), Varga R. (4), Zsovár (–), Surán (2). Edző: Székely NorbertAz eredmény alakulása. 1. p.: 2–5. 4. p.: 6–6. 6. p.: 14–6. 14. p.: 31–17. 18. p.: 49–29. 25. p.: 63–34. 28. p.: 68–39. 35. p.: 84–42A nagy érdeklődéssel várt mérkőzésről – meglepetésre – távolmaradtak a GYSEV szurkolói, akiktől pedig azt várhattuk, hogy a vendégeket buzdítják, hiszen a zalai gárdában szerepelt a soproniak egykori utánpótláscsapatának jó néhány játékosa. Amúgy a vendégek mindössze három percig tudtak lépést tartani a gyorsan és ötletesen kosárlabdázó pályaválasztókkal, aztán a Postás nagyobb sebességre kapcsolt, gyorsan dobtak Meszlényi játékosai három triplát, és már az első negyed végén jelentős előnyre tettek szert. A kisszünet után a hazaiak változatlanul ötletesen támadtak és nem volt baj a védekezésükkel sem. A térfélcsere után egyoldalúvá vált a játék, a 28. percben nagy sikert aratott a legjobb soproni játékos, Eördögh cseles kosara. Az utolsó tíz percben a játék képe már nem változott, a Postás ilyen különbséggel is megérdemelten győzött.MestermérlegMeszlényi Róbert: – Az első félidőben jól támadtunk, de nem ügyeltünk eléggé a védekezésre. A második húsz percben a védekezésünk feljavult, ekkor viszont támadásban követtünk el néhány hibát. Annak viszont örülök, hogy biztos, helyenként közönségszórakoztató játékkal gyűjtöttük be a bajnoki pontokat.Székely Norbert: – Sokkal gyorsabban és ötletesebben játszott a Postás, megérdemelten nyert. Reményeink szerint a védekezésünk hamarosan jelentős pozitív változáson megy majd keresztül.Változatlan névvel játszanak - A nehézségek ellenére jelentősek a célok

A soproni Tercia Hubertus étteremben tartotta meg idénynyitó sajtótájékoztatóját csütörtökön a Soproni Postás. Bevezetőjében a sportkört működtető kft. első embere, Németh Emil ismertette a csapat 57 éves történetét, bemutatta az új játékosokat, beszámolt arról, hogy a nyár derekán a nagyvállalat anyagi nehézségei miatt a Magyar Posta Rt. megszüntette a sportkör támogatását, roppant nehéz helyzetbe hozva ezzel a klubot. A sportvezetőtől azt is megtudtuk, hogy Sopron sem részesítette olyan támogatásban a csapatot, mint amilyet a városi rivális GYSEV vagy a Soproni Ászok férficsapata kapott. Mindezek ellenére Németh köszönetet mondott a volt főszponzornak, a Magyar Posta Rt.-nek, s kifejezte abbéli reményét, hogy a nem is olyan távoli jövőben ismét együttműködhet majd a két fél.
A továbbiakban Németh Emil beszámolt arról, hogy az öt válogatottal rendelkező csapat a jövőben is Soproni Postás néven szerepel majd. Teszi mindezt azért, mert az egyesület ezzel a névvel szerzett magának hírnevet, s a nemzetközi mezőnyben is ilyen néven ismerik a soproniak eddigi második számú női kosárlabdacsapatát. A már elkezdődött bajnoki év célkitűzései során két fontos tényezőt említett meg a sportvezető, a 29 éve NB I-ben szereplő csapat a 2002–2003-as évadban be akar jutni a bajnoki döntőbe, míg az Európa-kupában a legjobb négy közé jutás a cél. Németh beszámolója után Schulek Csaba, a Duna Televízió sportosztályának főszerkesztője ismertette az új tulajdonos levelét, amelyben Fiedler Erika, az egykori sokszoros válogatott ferencvárosi kézilabdázó, a Fiedler’s Kft. vezetője sajnálkozásának adott hangot, amiért nem tudott a sajtótájékoztatón részt venni, ugyanakkor teljes támogatásáról biztosította a soproniak csapatát. Fiedler leszögezte, hogy az együttműködésük nem jöhetett volna létre, ha a Magyar Posta Rt. vezetősége nem állt volna megértéssel és segítőkészséggel az ügyhöz.

Az állás
1. S. Postás 2 2 192–106 1.000
2. Pécs 1 1 79– 37 1.000
3. Diósgyőr 1 1 73– 51 1.000
4. BSE 1 1 90– 75 1.000
5. GYSEV 1 1 70– 63 1.000
6. Zalaegerszeg 2 1 1 128–159 0.750
7. Szolnok 1 1 63– 70 .500
8. Szekszárd 1 1 63– 73 .500
9. Baja 1 1 75– 90 .500
10. Nagykanizsa 1 1 51– 73 .500
11. Szeged 1 1 37– 79 .500
12. BEAC 1 1 51– 96 .500
Legfrissebb hírek

Szilágyi Áron: „A legvadabb álmaimban sem gondoltam”

Egyéb egyéni
3 perce

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
25 perce

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
48 perce

Férfi kosárlabda BL: a Szolnok főtáblás, a Falco a selejtezőben kezd

Kosárlabda
1 órája

Kézi: dupla magyar győzelemmel kezdődött a strandszakág U17-es Eb-je

Utánpótlássport
1 órája

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
1 órája

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik