NBA: Kéztörés hányás után

2002.10.05. 20:56
Címkék
KOSÁRLABDA. A New York Post szerint egy rosszul kivitelezett pofon miatt kell kihagynia legalább hat hetet Latrell Sprewellnek, a New York Knicks egyik húzóemberének. A játékos korábban csak annyit mondott, hogy a yachtján törte el a kezét, ügynöke ezt azzal egészítette ki, hogy éppen a navigációs berendezést emelte meg, amikor egy hullám megtréfálta, és a szerkezet ráesett a kezére. A két tanúra hivatkozó NYP ezzel szemben azt állítja, hogy a hajóján tartott parti hevében Sprewell meg akart ütni egy férfit, ám hibázott, a falat találta telibe, és ezért kéztöréssel "bűnhődött”. Sprewell állítólag azért akarta megütni a férfit, mert annak barátnője – akit ő egyébként meg sem hívott – a nemrég vásárolt luxushajó bárjának szőnyegére hányt, és amikor a kosaras ki akarta őt tuszkolni a helyiségből, a barátja ezt nem engedte. A már meg is műtött Sprewellnek hétfőn kellemetlen jelenése lesz a Knicks vezetőinél. Ujjsérülést szenvedett Allen Iverson is, ám a philadelphiai hátvéd esetében mind a körülmények (edzés), mind a következmények (legfeljebb négy hét kihagyás, esetleg kisebb műtét) tolerálhatók. A jobb kezének középső ujját eltörő Iverson tavaly is sérülés miatt hagyta ki az előidényt.
Legfrissebb hírek

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
9 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
16 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
18 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
21 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
21 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
33 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
36 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
40 perce