Zakaluzsnaja megérkezettSOPRON. Pénteken este a GYSEV várva várt centerei közül megérkezett Okszana Zakaluzsnaja, aki a kínai világbajnokság után ezüstéremmel a nyakában utazhatott haza Arhangelszkbe, ami majdnem a világ vége, aztán újabb hosszú utazás következett a kosaras számára, de szombaton már új társaival együtt dolgozott. A soproni együttesből most már csak a színes bőrű brazil Alessandra hiányzik, aztán amikor ő is megérkezik majd a hűség városába, akkor kezdődhet az érdemi munka Farkas Sándor edző számára – jelentette tudósítónk, Weisz Ferenc.A Lugano Snakes mégsem vállalja a szerepléstLUGANO. A svájci bajnok Lugano Snakes nem vállalja a szereplést az ULEB-kupában. Hosszabb gondolkodást követően a svájciak úgy döntöttek, képtelenek teljesíteni az ULEB által kijelölt követelményeket, így a szervezet úgy döntött, más csapatot keres a Lugano helyett. A szerencsés beugró a spanyol Juventut Badalona lett, amely az A-csoportba került, az olasz Udine, a spanyol Fuenlabrada, a francia Gravelines, a német Telekom Bonn és az orosz Ural Great társaságába – jelentette tudósítónk, Heka László.Dávid bemutatkozott a litván bajnokságbanMALSENA. Tizennyolc ponttal mutatkozott be a litván bajnokságban Dávid Kornél (képünkön), a Zalgiris Kaunas kosarasa. Az Euroligában is érintett sztárcsapat pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint a hazai pályán szereplő Malsena. Az 1500 néző előtt vívott ütközetet a Zalgiris nyerte 94–70-re, ennél is fontosabb, hogy Dávidnak újra nagyon jól ment a játék. Huszonöt perc alatt dobott 18 pontja (7/10 a mezőnyből, 4/4 a büntetővonalról) mellé szedett hat lepattanót és kiosztott két asszisztot is. A kaunasiaknak egyébiránt sűrű a programjuk, hiszen a pénteki meccs másnapján – lapzártánk után – újra pályára léptek, méghozzá a Siauliai otthonában. Érdemes megemlíteni, hogy a hétközi kupameccsen az Atomerőműt elintéző Lietuvos Rytas tovább szárnyal: a bajnoki cím védője az Alytus Alitát fektette két vállra (120–77).Ridl és Helbich visszatért az Osijek együttesébeESZÉK. A két eszéki születésű és ott nevelkedett, később Magyarországon is szereplő kosaras, Zvonimir Ridl, valamint Srdjan Helbich már egy hónapja a KK Osijek csapatával edz, hiszen egyikőjük sem talált magának megfelelő külföldi csapatot. Tavaly a Debreceni Vadkakasok soraiban szereplő Ridl juniorként az egykori Jugoszlávia egyik legtehetségesebb kosarasának számított, ám nem tudott igazán nagy pályafutást befutni, még akkor sem, ha például játszott olyan csapatban is, mint a háromszoros BEK-győztes Jugoplastika Split. Ridl a héten megegyezett az eszékiekkel, azaz visszatért a horvát bajnokságba, a tervei szerint addig, amíg nem kap megfelelő külföldi szerződést (emlékezhetünk rá, szó volt róla, hogy viszszatér a hajdúságiakhoz) – jelentette tudósítónk, Heka László.