Sokat tanulhattak a fiatalok

M. A.M. A.
2002.09.01. 21:04
Címkék
Nemzetközi nôi felkészülési torna, Le Temple sur Lot
Még nem közölt eredmény: Franciaország–Oroszország 75–62. A torna végeredménye: 1. Franciaország 6 pont, 2. Oroszország 5, 3. Kuba 4, 4. Magyarország 3
Nemzetközi nôi felkészülési torna, Le Temple sur Lot
Még nem közölt eredmény: Franciaország–Oroszország 75–62. A torna végeredménye: 1. Franciaország 6 pont, 2. Oroszország 5, 3. Kuba 4, 4. Magyarország 3
Már véget is ért a magyar női válogatott múlt hétfőn elkezdődött nyár végi összetartása, azaz mindössze egyetlen hetet tölthettek együtt a hölgyek. Ez a rövid idő is elegendő volt azonban ahhoz, hogy lejátsszanak három mérkőzést egy felkészülési torna keretében, ahol világbajnokságra hangolódó elitalakulatok voltak a mieink riválisai.
"Ez az egyhetes együttlét volt a felkészülés számunkra az őszi Eb-középdöntőkre. Emiatt aztán különösen kár azért, hogy két kulcsemberünk kiesett, hiszen Seress el sem tudott velünk jönni, Iványi pedig csak az első meccsen játszhatott. Kitűnő ellenfelekkel szemben tesztelhettük magunkat, olyanokkal, amelyekkel hivatalos mérkőzésen nagyon ritkán találkozunk. Jó alkalom volt ez arra, hogy a két fiatal irányítót, Englertet és Törököt kipróbáljuk, és hogy bevessük az Amerikában tanuló Cserny Rékát, aki, remélem, ősszel is a rendelkezésünkre áll majd. Öszszességében elégedett vagyok a látottakkal” – értékelt Rátgéber László, a szövetségi kapitány.
A csapat egyébként vasárnap este érkezett haza, és mostantól a klubokban folytatják a játékosok a munkát. Miközben a szakma titokban arról álmodozik, hogy az idei után következő vb-n talán nekünk is jut némi szerep, és nemcsak edzőpartnerei leszünk a nagyoknak.
Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
2 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
17 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
20 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
32 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
41 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
43 perce

Vb 2026: tizenegy topligás játékossal áll fel Svájc; pályán a katariak kedvence – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
48 perce

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik