WNBA: A Sparks ismét jobban bírta

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2002.08.30. 22:39
Címkék
DeLisha Milton (8) ismét kiválóan játszott
DeLisha Milton (8) ismét kiválóan játszott
DeLisha Milton (8) ismét kiválóan játszott
DeLisha Milton (8) ismét kiválóan játszott
DeLisha Milton (8) ismét kiválóan játszott
DeLisha Milton (8) ismét kiválóan játszott
A New York Liberty egyszer sem tudta győzelemmel kezdeni párharcát az idei rájátszásban, és természetesen a döntőben sem sikerült megtörni e rossz sorozatot. Súlyosbítja a helyzetét, hogy ezúttal hazai pályán bukott el, ott, ahol eddig mindig megfordította a rosszul kezdődő partit. No és az sem könnyíti a keleti bajnok hátralévő munkáját, hogy a címvédő Los Angeles Sparksnak nem szokása kikapni a saját közönsége előtt, 12, 4-es hazai mérlegénél csak a Houstoné volt jobb az alapszakaszban.
Mindazonáltal a kaliforniaiak semmit sem akartak a hazai pályára bízni, az ő stratégiájuk kifejezetten arra épül, hogy idegenben kell megalapozni a bajnoki sikert. "Úgy három évvel ezelőtt már világosan láttuk, hogy csak akkor lehetünk bajnokok, ha idegenben nagyon jók vagyunk. A bajnoki címet idegenben lehet megnyerni, ezért végig arra edzettük magunkat, hogy otthon érezzük magunkat az ellenfelek pályáján” – magyarázta Lisa Leslie, aki 15 ponttal és 9 lepattanóval nyomatékosította szavait. A Los Angeles-i hölgykoszorú két éve nem veszített playoffmeccset idegenben, zsinórban nyolc csatát nyert meg vendégként – vagyis a Leslie kisasszony által is vázolt terv megvalósítása egyelőre remekül halad.
Pedig a New York jól kezdte a magyar idő szerint péntekre virradóra játszott mérkőzést, kilenc ponttal is vezetett, ám a szünet előtti percekben erősített a Sparks, és 13–4-es rohammal egyenlített. A vendégeknek egyébként gondot okozott Tamecka Dixon sérülése, a veterán hátvéd a csapat buszának nedves lépcsőjén csúszott meg olyan szerencsétlenül, hogy a térde és a dereka is megfájdult. A Sparks nélküle sem gyengült meg a hátvédposztokon, példa erre az újonc Nikki Teasley 11 gólpassza, ami új rekordot jelent WNBA-döntőben!
A különbség, amely a második félidőben kijött a két csapat között, inkább a csatárposztokon jelentkezett: a vendégek tizenkét lepattanóval többet szedtek ellenfelüknél (37–25), tizenháromszor gyűjtögettek eredményesen a támadópalánk alatt, és a második szándékból szerzett pontok tekintetében is jobbak voltak egy tízessel (18–8). A rájátszásra látványosan feljavult DeLisha Milton két duplával járult hozzá ahhoz a 6–0-s lendületvételhez, amely révén a Sparks végképp magához ragadta a kezdeményezést (49–43). A Liberty játékosai kilenc triplával új döntőcsúcsot értek el – az is hárompontos volt, amellyel Sue Wicks utoljára felcsillantotta a reményt (61–64) –, de így sem tudták ellensúlyozni az ellenfél nyomulását.
Szinte minden együtt van ahhoz, hogy a Lakers NBA-beli diadala után a Sparks is Los Angelesbe vigye a hőn áhított bajnoki trófeát. Mint tavaly.

WNBA, döntő, 1. mérkőzés
New York Liberty–Los Angeles Sparks
63–71 (35–35)
New York, 17 666 néző

V: Trammell, Broderick, Boland
NEW YORK: V. Johnson (7/3), Weatherspoon (3), Whitmore (5), C. Robinson (13/9), Phillips (12). Cs: Hammon (18/12), Wicks (5/3). Nj: Hlede, Ca. Cooper, Fröhlich, Ngoyisa. Edző: Richie Adubato
LOS ANGELES: Teasley (8), Byears (6), Mabika (20/9), Milton (17), Leslie (15/3). Cs: Witherspoon (3/3), McCrimmon (2). Nj: Dixon, DeSouza, Askamp, Grgin, Fonseca. Edző: Michael Cooper
Legtöbb lepattanó: Weatherspoon (7), ill. Byears (11). Legtöbb assziszt: V. Johnson, Phillips, Weatherspoon (3-3), ill. Teasley (11). Dobószázalék, mezőny (büntető): 40.4 (66.7), ill. 41 (76.2)
Az összesített állás: 0–1. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc második mérkőzését magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra rendezik Los Angelesben.
Legfrissebb hírek

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
5 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
10 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
32 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
33 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
33 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
56 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik