Edzőváltás a szolnoki nőknél

VARGA CSABAVARGA CSABA
2002.06.06. 21:48
Címkék
Hiába lépett előre játékban és szerzett az alapszakaszban néggyel több győzelmet, mint az előző évadban a Szolnoki MÁV-Coop SE női csapata, csupán a tavaly elért hetedik helyezést sikerült megismételnie. Ezért aztán a klub elöljárói és Palkovits Tamás edző közös megegyezéssel szerződést bontottak, de emellett további változások is várhatók a kék-sárgák háza táján. Mindezekről Gazdag Sándort, az egyesület szponzori csoportjának vezetőjét kérdeztük."Valóban elválnak útjaink Palkovits Tamással, hiszen nem sikerült a célkitűzés teljesítése – kezdte az elöljáró. – Nem került be csapatunk a bajnokságban az első hat közé, és a Magyar Kupában sem sikerült bejutnunk az elődöntőbe. Emiatt döntöttünk úgy, hogy a jövőben Tapodi Péter, a BEAC volt mestere kapja a karmesteri pálcát a szolnoki kispadon. A harmincnégy éves szakemberrel egyelőre egy esztendőre állapodtunk meg, a hosszabbítás attól függ, hogy csapatunk eléri-e a kitűzött célt, a legjobb hatba kerülést. Játékosállományunkból Szőke Ildikó, Gina Farmer, Ana Perovics, Csontos Eszter és Németh Bernadett továbbra is marad sorainkban, míg Koncz Judittal, Hofmann Petrával és Bujdosó Annával még tárgyalunk. Nem újítunk szerződést viszont Kerryn Owensszel, Szabó Beatrixszal és Hegedűs Ritával, Berkó Edit pedig abbahagyta a játékot. Természetesen tovább akarjuk erősíteni keretünket, ezért napi kapcsolatban vagyunk játékosokkal és menedzserekkel, irányító és bedobó posztra is kívánunk egy-egy rutinos kosarast igazolni. Nem feledkeztünk el tehetséges fiataljainkról sem, továbbra is számítunk Sashalmi Orsolya, Sonyák Zita és Szalay Virág játékára, valamint a nagykőrösi Pityke Kosársuli legügyesebb növendékeire. Terveink szerint Tapodi Péter vezetésével augusztus első hetében kezdi el együttesünk a felkészülést az október tizenkettedikén kezdődő bajnoki évadra.”
Legfrissebb hírek

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
16 perce

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
18 perce

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
28 perce

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
41 perce

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
1 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
1 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája