Aranyszavak a hűség városából

M. A., S. T. J.M. A., S. T. J.
2002.06.02. 23:55
Címkék
Zuzana Zirková: – A Rózsaheggyel már kétszer nyertem bajnokságot, de szakmailag ez a mostani a legértékesebb siker, hiszen Szlovákiában a Ruzomberok gyakorlatilag egyeduralkodónak számít. Nagyon készültünk a sorozatra, titokban reméltük, hogy akár 3–0-ra is nyerhetünk, s mert nagyon együtt volt a csapat, jó formában kosárlabdáztunk. Teljesült e vágyunk. Én ezzel most búcsúzom Soprontól, hiszen ősztől már a Brno játékosa leszek.Balogh Judit: – A három–nulla, az három–nulla, a plusz ötvenkettő pont pedig plusz ötvenkettő pont…Jolanta Vilutyté: – A Vilniussal ebben az évben már bajnok lettem. A magyar fináléról most csak annyit tudok mondani: gratulálok a Sopronnak az aranyérem megszerzéséhez.Bíró Eszter: – Bíztam benne, hogy ha Pécsen nyerni tudunk, akkor a harmadik találkozón már az aranyérmet ünnepelhetjük. Igazán jó évem volt, hiszen az osztrák Klosterneuburggal már részese voltam egy bajnoki diadalnak.Iványi Dalma: –Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyert, jobb volt ebben a sorozatban. Éppen ezért nem lett volna szüksége a harmadik mérkőzésen a játékvezetők támogatására…Razija Mujanovics: – Kemény csatákat vívtunk a Péccsel, de nagyon együtt volt a csapatunk, így megérdemelten nyertünk. Pályafutásom során ez már a 13. bajnoki aranyérmem, de természetesen ennek is nagyon örülök.Csák Magdolna: –Nehéz, de muszáj elviselni, ha győz a jobbik. Az nem lehet, hogy mindig mindent mi nyerjünk meg.
Legfrissebb hírek

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
4 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
18 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
18 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
25 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
37 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
48 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
1 órája