Férfi kézi BL: A lehető legtöbbet igyekeztünk nyújtani – Ilics

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 10:34
null
Jorge Maqueda, Dejan Manaszkov és Dörnyei Borisz is elbúcsúzott a veszprémi szurkolóktól (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Mint ismert, hétméteresekkel kikapott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének bronzmérkőzésén a német THW Kieltől a Telekom Veszprém, amelynek szurkolói a hagyományoknak megfelelően a Veszprém Aréna előtt köszöntötték a hazaérkező játékosokat és búcsúztatták el a távozó kézilabdázókat.

Veszprém polgármestere, Porga Gyula szerint szeptemberben senki nem gondolta, hogy a csapat eljut idáig.

„Győr kivételével Magyarország összes városa irigyelhet minket, hiszen minden évben ott vagyunk egy labdajáték legjobbjai között" – fogalmazott Porga Gyula a veol.hu szerint, kiemelve a fantasztikus bakonyi közönséget, amely már többször is „megnyerte” a BL-t. „Nem azért szeretjük a csapatot, mert minden meccset megnyer, hanem azért, mert a mienk” – tette hozzá.

Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója csalódottságának adott hangot, hiszen az „Építők” nem tudta megnyerni a magyar bajnokságot és a BL négyes döntőjében is két vereséget szenvedett el.

„Köszönöm, hogy ennyien itt vagytok és mellettünk álltok. Izgalmas, kihívásokkal teli szezonon vagyunk túl, nehéz dolgunk volt. Rengeteg munka van abban, hogy összeállt egy új csapat és sikerült jó teljesítményt nyújtani. Büszkék vagyunk, hogy bejutottunk a final fourba, és arra is, hogy szurkolóink minden alkalommal fantasztikus hangulatot teremtenek” – mondta Nagy László, akihez hasonlóan Momir Ilicsvezetőedző is a szurkolók támogatását emelte ki.

A veszprémi szurkolók köszöntötték a csapatot és elbúcsúztatták a távozó játékosokat (fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
A veszprémi szurkolók köszöntötték a csapatot és elbúcsúztatták a távozó játékosokat (fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)

„Kilencedik éve vagyok itt, jól tudom, hogy a BL megnyerése a nagy álom. Olykor játszhattunk volna jobban, de a lehető legtöbbet igyekeztünk nyújtani, büszke vagyok, hogy ezekkel a játékosokkal dolgozhatok együtt. Azt kívánom, hogy minél előbb teljen meg emberekkel ez a tér, addig, amíg a szem ellát, miután elhoztuk a BL-serleget” – húzta alá Ilics.

A bakonyiak dán csapatkapitánya, Rasmus Lauge szerint fájóan közel voltak céljaik, álmaik megvalósításához, de a szurkolók nélkül nem jutottak volna el idáig, s azt kívánta, mielőbb jöjjön össze a hőn áhított BL-siker.

fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló
fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló

A vezetők beszédei mellett az eseményen elbúcsúztak a Telekom Veszprém távozó játékosai, Dörnyei Borisz, Jorge Maqueda és Dejan Manaszkov is.

A Veszprém eddig a szerb válogatott beállót, Dragan Pesmalbeket a francia Nantes-tól, az egyiptomi átlövő-irányítót, Jehia el-Derát a kairói Zamalekből, a szintén 26 éves fehérorosz jobbszélsőt, Mikita Vajlupaut a belorusz Meskov Bresztből, az izlandi válogatott balszélsőt, Bjarki Már Elíssont a német TBV Lemgótól, míg a 18 esztendős irányítót, Fazekas Gergőt az NB I-es Fejér-B.Á.L. Veszprémből szerezte meg a Telekom Veszprém, de utóbbi a lengyel Wisla Plockot erősíti kölcsönben a következő idényben.

A Veszprém továbbá a svédekkel Európa-bajnok és vb-ezüstérmes jobbátlövővel, Lukas Sandell-lel erősíthet, míg 2023 nyarától a Barcelona francia beállója, Ludovic Fabregas, illetve a Montpellier balszélsője, Hugo Descat érkezhet a bakonyiakhoz.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
BRONZMÉRKŐZÉS

THW KIEL (német)–TELEKOM VESZPRÉM 34–34 (14–18) – hétméteresekkel 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik