Férfi kézi: az idény végén Manaszkov távozik Veszprémből

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 10:45
null
Manaszkov az idény végén távozik (Fotó: Földi Imre)
A Telekom Veszprém a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény végén, szerződése lejártával távozik a jelenleg sérülésből lábadozó Dejan Manaszkov.

A 29 éves északmacedón balszélső 2017 nyarán érkezett Veszprémbe a Löwentől, első idényében a szurkolók szavazatai alapján megkapta a szezon legjobbjának járó Pérez Carlos-díjat. Alapembere volt a 2018–2019-es idényben bajnoki címet szerző csapatnak, illetve oroszlánrészt vállalt legutóbbi két-két SEHA-liga, illetve Magyar Kupa-győzelemből – méltatja Manaszkovot a klub honlapja.

156 mérkőzésen 536 gólig jutott a Veszprém színeiben, azonban 2021. október 4-én súlyos térdsérülést szenvedett a Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni mérkőzés hajrájában. A balszélső jelenleg is rehabilitációs munkát végez.

Az északmacedón sajtóhírek korábban arról szóltak, hogy a tunéziai Uszama Buganmi érkezhet a posztra az idény végéig, de úgy tűnik, végül elmaradt a megegyezés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik