Az Etnára elsőként felérő Contadoré a rózsaszín trikó

Vágólapra másolva!
2011.05.15. 17:56
null
Az összetettet vezető Contador végső győzelmére egyre alacsonyabbak az oddsok (Fotó: cyclingnews.com, archív)
Címkék
Alberto Contador nyerte meg a Giro d’Italia kilencedik szakaszát, amely hegyi befutóval végződött az Etnán. A spanyol klasszis ezzel az összetettben is az élre állt, amelyben előnye egy másodperc híján egy perc.

 

A szakasz döntő pillanatára egészen a hajráig kellett várni, akkor ugyanis Contador megszökött. Michele Scarponi (Lampre) próbálta vele tartani a lépést, de ez csak rövid ideig sikerült neki. Nem úgy José Rujanónak, aki a hajráig tudott a spanyol nyomában maradni, bár esélye nem volt arra, hogy a befutóban meccseljen is vele. Szándékai szerint azonban nem is nagyon akart, megelégedett a második pozícióval.

A 2008-as Giro-győztes Contadornak ez volt az első szakaszgyőzelme az olasz körversenyen.

Holnap az idei verseny első szabadnapja vár a mezőnyre, persze közben azért elrepülnek Szicíliából a tizedik szakasz rajthelyéhez, az Adriai-tenger partján fekvő, Olaszország közepén található Termoliba.

GIRO D'ITALIA, 2011
9. SZAKASZ, MESSINA–ETNA, 169 KM
1. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 4:54:09 óra
2. José Rujano Guillen (venezuelai, Androni Giocattoli) +3 mp
3. Stefano Garzelli (olasz, Acqua & Sapone) +50 mp
4. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) azonos idővel
5. Roman Kreuziger (cseh, Astana) a. i.
6. David Arroyo Duran (spanyol, Movista) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 33:03:51 óra
2. Kansztancin Sziucu (fehérorosz, HTC-Highroad) +59 mp
3. Christophe Le Mevel (francia, Team Garmin-Cervelo) +1:19 p
4. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) +1:21 p
5. Michele Scarponi (olasz, Lampre) +1:28 p
6. David Arroyo Duran (spanyol, Movista) +1:37 p
Legfrissebb hírek

Akkora bombagóllal zárta a kiütést a Seattle, hogy a háló se rezdült

Minden más foci
3 perce

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
37 perce

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
1 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
1 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
1 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
1 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik