Voeckleré a királyetap, Wiggins továbbra is az élen

Vágólapra másolva!
2012.07.18. 17:49
null
Thomas Voeckler volt a legjobb a királyetapon (Fotó: Reuters)
Címkék
Thomas Voeckler nyerte meg a francia kerékpáros-körverseny, a Tour de France 16. szakaszát, a királyetapot. A 33 esztendős francia mögött Chris Anker Sörensen lett a második, míg Gorka Izaguirre Insausti a harmadik. Az összetettben továbbra is Bradley Wiggins vezet.

 

Voeckler a királyetap elején meglépő 38 főt számláló szökevénycsoportban haladt, majd elszakadt a többiektől, és az idei Tour de France-on második szakaszgyőzelmét aratta a Pireneusok hegyláncain, Chris Anker Sörensen előtt. A Saxo Bank kerekese 107 pontjával élre állt a hegyi pontversenyben is.

„Nem tudom leírni szavakkal azt, amit ma véghez vittem – mondta a királyetap megnyerése után Thomas Voeckler. – Gyerekkoromban néztem a televízióban ezt, most meg én vittem véghez. Négy verseny volt ma a fejemben, hiszen mind a négy emelkedő egy-egy verseny volt. A hegyek minden méterét ismerem egyébként, sokat edzettem itt."

Bradley Wiggins megtartotta sárga trikóját, és gyakorlatilag egyszerre ért célba az összetettben mögötte álló Chris Froome-mal és Vincenzo Nibalival. A címvédő Cadel Evans volt a nap legnagyobb vesztese, leszakadt az utolsó hegyen, így négyperces hátrányt szedett össze. Az összetettben visszaesett a negyedikről a hetedik helyre, hátránya már több mint nyolc perc.

A kerékpárossajtó egyébként Fränk Schleck ügyétől hangos, a luxemburgi tegnap megbukott a doppingvizsgálaton vízhajtóval. A RadioShack ezután rögtön úgy döntött (az UCI sugallatára), hogy visszalépteti az idei Tour de France-tól. Schleck tagadja, hogy tiltott szert használt volna, csak a B-tesztnek hajlandó hinni.

TOUR DE FRANCE
16. SZAKASZ, Pau–Bagneres-de-Luchon, 197 km
1. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 5:35:02 óra
2. Chris Anker Sörensen (dán, Saxo Bank) +0:01:40
3. Gorka Izaguirre Insausti (spanyol, Euskaltel-Euskadi) +0:03:22
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 74:15:32 ó
2. Christopher Froome (brit, Sky) +0:02:05
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) +0:02:23
Legfrissebb hírek

NB II: a 2. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
5 perce

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
15 perce

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
18 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
26 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
30 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
44 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
45 perce
Ezek is érdekelhetik