Kerékpár: vasárnap a Salgó várat ostromolják a hegyimenők

Vágólapra másolva!
2011.08.17. 11:28
Címkék
Rendhagyó módon, idén nem Szent István napján, hanem augusztus 21-én vasárnap vágnak neki a kerékpárosok a 15. Nport-Grátisz-Salgó Kupának, az egyik legrégebbi hazai egyéni indítású hegyi időfutamversenynek a Salgótarján melletti Somoskőújfalu és Salgóbánya közötti szakaszon.

Eddig a hazai hegyi- és országúti bringások színe-java megfordult már az egyenkénti indításos viadalon, magyar szakági bajnokoktól olimpikonokon át ifjú és közben már beérett tehetségekig. Elég, ha a pályacsúcsokat felállító hegyikerékpáros athéni olimpikonunkat, Vinczeffy „Zerge” Zsoltot vagy a pekingi ötkarikás játékokon rajthoz álló országútis hegyi bajnokunkat Kusztor Pétert említjük, aki egyébként a külön pénzdíjjal jutalmazott pályacsúcsot – kereken 8 perc – tartja.

De a szokásokhoz híven a sztárokon kívül most sem hiányoznak majd az amatőrök, vagy az utcák egyszerű kerékpárosai sem, azaz a verseny egyben jó alkalom Salgótarján és környékének kerékpározást bármilyen szinten kedvelő bringásainak baráti összejövetelére.

A rajttól a legendás Salgó várának közelében lévő célig kiváló minőségű aszfaltcsík várja a résztvevőket, akár hegyi-, akár országúti kerékpárral indulnak a 3.8 kilométeres 180 méteres szintkülönbségű közúti szakaszon. Tavaly az országúti magyar bajnokok csatáját Cziráki István nyerte az azóta már külföldi profi csapatban kerekező Szeghalmi Bálint előtt.

Az előzetes bejelentkezések alapján többek között idén is számíthatunk a versenyen már ötödik éve törzsvendégként szereplő egyetlen hazai kontinentális kerékpáros csapat, az Ora Hotels-Carrera néhány versenyzőjére.

Az első futam rajtjára 10.30-tól a somoskőújfalui templom mögötti területen kerül sor, a második futamot 12 órától indítják; a két időeredmény alapján tíz kategóriában díjaznak a szervezők.

Legfrissebb hírek

Új hazai mezében játszik válogatottunk az írek ellen

Foci vb 2026
18 perce

Európai kézilabdaligák: óriási bravúr Korsós és Töpfner csapatától

Kézilabda
33 perce

Tóth Barna: Nem siettetem a felépülést

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-selejtezők: Advocaat kihagyja Curacao sorsdöntő meccsét

Foci vb 2026
1 órája

Profi boksz: Benn visszavágott Eubanknek, Espinoza címet védett

Egyéb egyéni
1 órája

Olvasóink nem változtatnának a saját kezdőcsapatukon, de Rossién igen

Magyar válogatott
1 órája

Szilágyi Rékának el kellett engednie az álmait

Képes Sport
1 órája

Birkózás: az ESMTK nyerte az U15-ös kötöttfogású csapatbajnokságot

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik