Kerékpár: Dér Zsolt nyerte meg a Gemenci Nagydíjat

Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék
A Paks és Szekszárd közötti MVM Paksi Atomerőmű Kupáért kiírt, 148 kilométeres országúti mezőnyversennyel zárult a 35. Alisca Bau Gemenci Nagydíj kerékpárverseny július 11-én. A leggyorsabb versenyző az osztrák csapatban tekerő cseh Adam Homolka volt, legjobb magyarként Kusztor Péter negyedik lett. A két szakasz alapján az összetettet a célba másodikként érkező szerb válogatott Dér Zsolt nyerte, a hegyi trikót Madaras Zoltán, a legjobb U23-asnak járó mezt Lovassy Krisztián, a leggyorsabb lábú bringásnak járót pedig Ivan Stevic érdemelte ki.
A szakasz jelentős részén egy bolyban haladt a mezőny, a versenyt kisebb akciók színezték. Több mint 140 kilométer megtétele után jött a szekszárdi Kálvária dombra felveszető emelkedő, amely alaposan szétrázta a pelotont. A hegytetőre elsőként az osztrák csapatban szereplő Adam Homolka érkezett fel, 3 másodperccel megelőzve az összetettben második helyen álló, szerb csapatban versenyző Dér Zsoltot. A pénteki szakasz győztese, Lovassy Krisztián több mint félperces hátrányba került, leszorult a dobogóról, azonban így is a legjobb U23-as versenyzőként zárt. A nap legjobb hazai kerekese Kusztor Péter lett. A legjobb hegyi menőt megillető piros pöttyös trikót Madaras Zoltán viselte. Ezen a szakaszon is megnyert egy hegyi hajrát, a másikon második lett, ezáltal ő lett a Gemenc hegyi királya. A versenyt végül 65-en fejezték be. „Az első szakaszon az elmenésbe nem kerültem bele, ezért ma időhátránnyal kezdtem a versenyt, amelyet nem tudtam ledolgozni, pedig az összetettben érmes helyre számítottam. A második etapon pedig a Kálvária emelkedőjén előbb kellett volna akciót indítanom a dobogós hely megszerzéséért, az első hármat már nem tudtam kikerülni, így a szakaszon legjobb magyarként negyedikként zártam – mondta vegyes érzelmekkel Kusztor Péter.

Alisca Bau Gemenci Nagydíj

2. szakasz, 148 kilométer
1. Adam Homolka (cseh, VIPERbike-Arbö-Graz) 3:39:57 óra
2. Dér Zsolt (Szerbia válogatott csapata) 3 másodperc hátrány
3. Matija Kvasna (horvát, Puris Kamen) 5 mp. hátrány
4. Kusztor Péter (Magyarország válogatott csapata) 5 mp. hátrány

Alisca Bau Gemenci Nagydíj

2. szakasz, 148 kilométer
1. Adam Homolka (cseh, VIPERbike-Arbö-Graz) 3:39:57 óra
2. Dér Zsolt (Szerbia válogatott csapata) 3 másodperc hátrány
3. Matija Kvasna (horvát, Puris Kamen) 5 mp. hátrány
4. Kusztor Péter (Magyarország válogatott csapata) 5 mp. hátrány

Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj (UCI 2.2) összetett végeredménye a két szakasz után

1. Dér Zsolt 6:39:13 óra
2. Matej Jurco (szlovák) 7 másodperc hátrány
3. Matija Kvasna 10 mp. hátrány
4. Lengyel Tamás (Tusnád Cycling Team) 24 mp. hátrány
5. Lovassy Krisztián (Betonexpressz-2000 Limonta) 33 mp. hátrány

A hegyi pontverseny győztese (pöttyös trikó): Madaras Zoltán (Betonexpressz-2000 Limota)
A gyorsasági pontverseny győztese (zöld trikó): Ivan Stevic (Szerb válogatott)
Legjobb magyar versenyző (narancs trikó): Lengyel Tamás (Tusnád Cycling Team)
Legjobb U23-as versenyző (fehér trikó): Lovassy Krisztián (Betonexpressz-2000 Limonta)
Csapatverseny győztese: Middle Slovakia Region
Legfrissebb hírek

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
11 perce

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
17 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
40 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
45 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
1 órája

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik