Kerékpár: Lovassy győzelmével kezdődött a Gemenci Nagydíj

2009.07.11. 00:04
Címkék
Hazai győzelemmel zárult a 2 milliós összdíjazású Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj pénteki, első szakasza. A 144 kilométeres, Skoda – Alisca Autocentrum Kupán 7 ország 11 csapatának 74 kerekese sorakozott a kaposvári rajtnál. A szekszárdi befutó alkalmával Lovassy Krisztián volt a leggyorsabb.
Az egyetlen hazai UCI-kategóriás többnapos országúti viadal kerekeseit a szekszárdi dombvidéken végig hideg, esős idő kísérte. Már az első kilométereken kialakultak a szökések, a teljes távot kisebb-nagyobb akciók kísérték. A tavalyi összetett második, Madaras Zoltán „ráment” a hegyi hajrákra, mindkettő alkalmával a legtöbb pontot ő gyűjtötte, teljesítménye pöttyös trikót ért. A verseny vége felé egy kisebb szökevény boly alakult ki, melyben több, nevesebb versenyző is tekert, egészen Szekszárdig együtt haladtak. A véghajránál azonban a korábbi junior világbajnoki ötödik helyezett Lovassy Krisztiánnak sült el leggyorsabban a lába, így a szakaszgyőzelem mellett az összetettért járó kék trikót is kiérdemelte. - Az utolsó gyorsasági hajrá alkalmával szereztem egy harmadik helyet, majd azzal a lendülettel tovább mentem, még egy harmincas lehetett hátra. Néhányan még felugrottak rám, kialakult egy nyolcfős elmenés, a Lengyel Tomi is benne volt. Az első helyről végül sprint döntött – nyilatkozta Lovassy Krisztián.Az Ifjúsági Unió Szekszárd által szervezett versenyen szombaton Paksról a legendás, szekszárdi Kálvária-tetőre érkezik a mezőny, a 148 kilométeres MVM Paksi Atomerőmű Kupa fél 11-kor indul. Este háromnegyed nyolctól háztömbkörüli versenyek kezdődnek utánpótláskorú igazolt és felnőtt amatőr kerékpárosoknak Szekszárd belvárosában, majd fél tíztől a villanyfényes gálára, az Alisca Bau Kupára, a Pálinkás Csaba emlékére kiírt kritériumversenyre kerül sor. A családok és a gyermekek a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Napon tekerhetnek.

KERÉKPÁR, GEMENCI NAGYDÍJ

Eredmények, 1. szakasz, Skoda – Alisca Autocentrum Kupa
1. Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta), ideje 2:59:25,
2. Dér Zsolt (szerb) azonos idő,
3. Matej Jurco (szlovák) azonos idő.

Mezek
Kék (összetett) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Pöttyös (hegyi) Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Zöld (gyorsasági) Matej Jurco (szlovák)
Fehér (legjobb U23-as) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Narancs (legjobb magyar) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)

KERÉKPÁR, GEMENCI NAGYDÍJ

Eredmények, 1. szakasz, Skoda – Alisca Autocentrum Kupa
1. Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta), ideje 2:59:25,
2. Dér Zsolt (szerb) azonos idő,
3. Matej Jurco (szlovák) azonos idő.

Mezek
Kék (összetett) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Pöttyös (hegyi) Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Zöld (gyorsasági) Matej Jurco (szlovák)
Fehér (legjobb U23-as) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Narancs (legjobb magyar) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Legfrissebb hírek

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2 perce

Parott góljával vezet a Betis a Real Madrid ellen Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 perce

Hiába vezetett a Genoa, négy góllal válaszolva továbbra is veretlen a Como

Olasz labdarúgás
9 perce

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
11 perce

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
15 perce

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
29 perce

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
38 perce

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
1 órája