Kerékpár: három ország sprinterei pattannak nyeregbe a Vasló-kupán

2009.07.07. 18:16
Címkék
Szerda délután újra benépesül Európa egyik legidősebb velodromja. A Millenárison tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Vasló-kupát, hazánk egyetlen nemzetközi pályakerékpáros viadalát. A versenyen három ország bringásai küzdenek meg.
„A magyarok mellett osztrák és cseh kerekesek állnak rajthoz, a legeredményesebb közülük Filip Ditzel, aki 2004-ben ezer méteren ifjúsági világbajnok lett, és most már az elitkategóriában versenyez. A programban felnőttsprintek, közben utánpótlás-időfutamok szerepelnek, de természetesen lesz pontverseny is, bemutató jelleggel pedig motorvezetéses verseny – mondta Somogyi Miklós főszervező. – A magyarok közül érdemes lesz figyelni a közelgő pálya Európa-bajnokságra készülő csapat teljesítményét, köztük az U23-as Szalontay Sándorét, aki az egyik legjobb hazai sprinter. Elindul Támer Kolos is, aki július elején a belgiumi korosztályos Európa-bajnokságon a győztessel azonos idővel, 26-ként ért célba” – tette hozzá a Schwinn Csepel-KSI szakvezetője. A zuglói Millenáris Sporttelepen délután kezdődik a program, melynek zárása este fél kilenc körül várható.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
10 perce

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
16 perce

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
20 perce

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
25 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
28 perce

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
37 perce

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
42 perce