Kerékpár: mégis Visegrádon rajtol a jubileumi Duna Maraton

2009.03.17. 00:39
Címkék
A korábbi elképzelésekkel ellentétben nem a Budai várból, hanem – ahonnan az elmúlt esztendőkben is – a Visegrádi Sportközpontból, a Duna-partról indul a jubileumi Duna Maraton mezőnye. Ezt Harangvölgyi András főszervező erősítette meg, aki a T-Mobile Mountain Bike TOP Maraton sorozat második állomásának három távján összesen majd’ 2000 kerekesre számít július 4-én.
Néhány hónapja, ősszel még az volt a terv, hogy a szervezők a rajtterületet a Budai várban építik föl, de a budai, Duna-parti Főgyűjtőcsatorna kialakításából adódó Bem rakparti forgalom-korlátozások miatt lehetetlen a népes, ezres nagyságrendű bringás mezőny zavartalan áthaladása a város ezen szakaszán. „A 10. Duna Maratonra mintegy 2000 bringást várunk, közülük akár 800-an is a rövid távot választhatják. Egyrészt a Bem rakparti építkezés miatt várhatóan nehezebb lenne az útvonalengedély megszerzése, majd a korlátozások miatti áthaladás, másrészt a rövid távot logisztikai szempontból nem tudnánk megoldani, hogy a Budai várból a visegrádi célba jussanak, révén ez a hosszú táv útvonala. Idén még több szolgáltatással rukkolunk elő, mint a korábbi években; ezúttal is biztosítunk ingyenes kempinget, vasárnap lesz trial Magyar Kupa-futam és Cross-to-Save terepverseny. Visszatérünk a régi időponthoz, korábban szombatra szerveztük a futamot, majd vasárnapra, idén július 4-ére, ismét szombatra tesszük a viadalt, azok érdekében, akik részt szeretnének venni a versenyt követő ünnepi gálán, melyen több neves fellépő produkciója színesíti majd a műsort” – fogalmazott elöljáróban Harangvölgyi András, a T-Mobile TOP Maraton sorozat 2. állomásának főszervezője.
Legfrissebb hírek

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
11 perce

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
17 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Nigéria

Kosárlabda
30 perce

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
41 perce

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
55 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
56 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
59 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája