Kerékpár: Lance Armstrong „törzshelyén” készül az Asztana

MTI MTIMTI MTI
2008.11.20. 09:29
Címkék
Az Asztana profi országúti kerékpároscsapat az amerikai Solvangban tartja téli edzőtáborát, ott, ahol az ősszel szerződtetett amerikai Lance Armstrong készült fel rendszeresen a versenyidőszakra.
Az istálló szóvivője elmondta, hogy szokás szerint két táborozást terveznek, egyet Európában, egyet pedig az Egyesült Államokban. Ez az elmúlt évben is így volt, csak akkor a tengerentúli tréningeket Albuquerque-ben tartották.„Remekül éreztük magunkat Albuquerque-ben, tökéletes körülmények között készülhettünk. Egyetlen probléma az időjárás volt, mert januárban, amikor ott voltunk, egyszer sem ment 0 celsius fok fölé a hőmérséklet” – mondta Phillippe Maertens szóvivő. – „Ezért a csapat úgy határozott, hogy máshová megyünk. A döntésnél természetesen jelentős szerepet játszott, hogy Lance Armstrong korábban mindig Solvangba ment a télen.”Az európai edzőtábornak a spanyolországi Tenerife ad majd otthont.A kazah bejegyzésű Asztana bombaerős kerettel készülhet a 2009-es szezonra, hiszen a hétszeres Tour de France-győztes Armstrong mellett a csapat tagja a tavalyi francia, illetve az idei olasz és spanyol körverseny bajnoka, a jelen legjobb országúti kerékpárosának tartott spanyol Alberto Contador is. Az Asztana tavalyi doppingbotrányai miatt az idén nem szerepelhetett a Tour de France-on, de jövőre már indulhat.
Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
8 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
9 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
11 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
16 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
18 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
28 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
30 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
30 perce