Kerékpár: száz kilométer végén sprinten dőltek el a helyezések

2007.08.06. 00:03
Címkék
Az Eger melletti Berva-völgyből rajtoltak a T-Mobile TOP Maraton sorozat harmadik futamának versenyzői. A Bükk Maratonon a várakozásoknak megfelelően ismét ezer főt meghaladó létszámban, több mint 1200-an vágtak neki a Bükk emelkedőinek és lejtőinek.
Bár közel 30 kategóriában hirdettek győztest, a legnagyobb figyelem most is a 100 km-en küzdő felnőtt férfiakra és a középtávon versenyző felnőtt nőkre irányult – ezeken a távokon elért eredmények a Groupama Magyar Kupába is beszámítanak. A férfiaknál Hasenfratz Péter (Bringabanda SC), a nőknél Simon Emese (KTM Team Bornsport) diadalmaskodott. A férfiaknál a verseny első szakaszában a nagy esélyes Hasenfratz Péter és Tóth Tamás (Csömör KSK) diktálta a tempót. Már ekkor látszott, hogy Hasenfratz győzelmi sorozatát nehéz lesz megszakítani, aki esélyeshez méltón már fél távnál komoly előnyre tett szert. A nőknél Simon Emese a rajttól kezdve vezette a mezőnyt. Az utolsó emelkedő elején, amikor már-már azt hitte, hogy behozhatatlan az előnye, egészen megközelítette őt Módos Gabriella (Merida Maraton SC), így minden erejére szükség volt, hogy – kerülgetve a férfi mezőny tagjait – bebiztosítsa a győzelmét. A célterületen felállított T-Mobile Bicikli-Suliban, az ügyességi pályán között komoly küzdelem volt a helyezésekért az 5-14 éves gyerekek között, és gazdára talált egy óriás plüss oroszlán is. A sorozat befejező futama, a Mátra Maraton előtt ha nem is nagy összegben, de érdemes fogadni a Hasenfratz és Simon Emese összetett győzelmére. De természetesen a többiek is ott lesznek, és technikai sportágról lévén szó, még bármi megtörténhet. A szervezők várnak mindenkit, résztvevőt és szurkolót egyaránt, a T-Mobile TOP Maraton sorozat következő állomásán, szeptember elején a Mátrában.

Bükk Maraton, T-Mobile TOP Maraton sorozat 3. futama, Groupama Magyar Kupa sorozat - IV. futama

Hosszútáv, felnőtt férfiak:
1. Hasenfratz Péter Bringabanda SC 4:22:57 óra
2. Lami Michael Junp Sport Kosice 6:17 perc hátrány
3. Blazsó Márton Szegedi KSC 6:18 perc hátrány
4. Bogár Gábor Bringavilág SK Bornsport 7:57 perc hátrány
5. Takács András Zalaegerszeg 7:57 perc hátrány
6. Szalay Péter Csömör KSK 8:22 perc hátrány

Középtáv, felnőtt nők:
1. Simon Emese KTM Team Bornsport 2:37:53 óra
2. Módos Gabriella Merida Maraton SC 4:19 perc hátrány
3. Nagy Hedvig Bringabanda SC 8:59 perc hátrány

Bükk Maraton, T-Mobile TOP Maraton sorozat 3. futama, Groupama Magyar Kupa sorozat - IV. futama

Hosszútáv, felnőtt férfiak:
1. Hasenfratz Péter Bringabanda SC 4:22:57 óra
2. Lami Michael Junp Sport Kosice 6:17 perc hátrány
3. Blazsó Márton Szegedi KSC 6:18 perc hátrány
4. Bogár Gábor Bringavilág SK Bornsport 7:57 perc hátrány
5. Takács András Zalaegerszeg 7:57 perc hátrány
6. Szalay Péter Csömör KSK 8:22 perc hátrány

Középtáv, felnőtt nők:
1. Simon Emese KTM Team Bornsport 2:37:53 óra
2. Módos Gabriella Merida Maraton SC 4:19 perc hátrány
3. Nagy Hedvig Bringabanda SC 8:59 perc hátrány
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
3 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
3 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
3 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
4 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
4 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
5 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik