Alberto Contador óriási csatában utasította maga mögé az éllovast

2007.07.22. 17:50
Címkék
Hihetetlen küzdelmet, pontosabban szédületes párharcot hozott a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszának befutója. A hajrában Alberto Contador és Michael Rasmussen a mezőnyt hátra hagyva csatázott a szakaszsikerért, a spanyol klasszis végül elképesztő csatában utasította maga mögé a dán klasszist, aki összetettben továbbra is az élen áll.
Alberto Contador óriási csatában utasította maga mögé az éllovast
Reuters
Alberto Contador óriási csatában utasította maga mögé az éllovast
Alberto Contador óriási csatában utasította maga mögé az éllovast
Reuters
Alberto Contador óriási csatában utasította maga mögé az éllovast

A Mazamet és Plateau de Beille közötti, 197 km-es etap első 130 kilométere nem jelentett igazán nagy gondot a mezőnynek, hiszen sík terepen kellett haladnia a karavánnak, az utolsó csaknem 70 km-en azonban két kiemelt kategóriás emelkedőt is le kellett küzdeniük a versenyzőknek.

Az első kaptató a mezőnyt szétzilálta ugyan, de az esélyesek - egy szökevénycsoporttól majdnem öt percre lemaradva - sokáig egy bolyban haladtak, aztán kissé váratlanul leszakadt a szombati időfutamot fölényesen megnyerő kazah Alekszandr Vinokurov.

A célhoz vezető 16 km-es emelkedőn aztán már változott a kép, szinte méterről méterre fogyatkozott a Rasmussen fémjelezte boly. A dán nyugodtan tekert, majd miután segítői elfogytak mellőle, kevesebb, mint nyolc km-re a befutótól robbantott.

Ritmusváltását egy rövid ideig még nyolcan bírták, majd két km-rel később már csupán a szakasz előtt az összetett harmadik helyén álló Contador tartott vele.

A két éllovas együtt ért a célhoz, de a hajrá a spanyolnak sikerült jobban, így bezsebelte a győzelmet, s miután a szombati napot követően második ausztrál Cadel Evans a német Andreas Klödennel közösen 1:52 perc hátránnyal futott be, összetettben is egy helyet előre ugrott. (MTI)

TOUR DE FRANCE

14. SZAKASZ, MAZAMET-PLATEAU DE BEILLE 197 KM :
1. CONTADOR Alberto 5’25' 48"
2. RASMUSSEN Michael a. i.
3. SOLER HERNANDEZ Juan Mauricio + 00' 37"
4. LEIPHEIMER Levi + 00' 40"
5. SASTRE Carlos + 00' 53"
6. KLÖDEN Andréas + 01' 52"
7. EVANS Cadel + 01' 52"
8. COLOM Antonio + 02' 23"
9. KASECSKIN Andrey + 02' 23"
10. POPOVICS Jaroszlav + 03' 06"

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. RASMUSSEN Michael 64:12:15
2. CONTADOR Alberto + 02' 23"
3. EVANS Cadel + 03' 04"
4. LEIPHEIMER Levi + 04' 29"
5. KLÖDEN Andréas + 04' 38"
6. SASTRE Carlos + 05' 50"
7. KASECSKIN Andrej + 06' 58"
8. ASTARLOZA Mikel + 08' 25"
9. VALVERDE Alejandro + 09' 45"
10. POPOVICS Jaroszlav + 10' 55"
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
49 perce

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
1 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
1 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
3 órája