Az újonc Gerdemann meglepetéssikere az első alpesi szakaszon

2007.07.14. 18:02
Címkék
A T-Mobile csapat fiatal kerekese, Linus Gerdemann nyerte a francia kerékpáros körverseny (Tour de France) 197,5 kilométeres, Bourg-en-Bresse és Le-Grand-Bornard közötti szakaszát, az első "hegyi etapot". Az újonc az esélytelenek nyugalmával indult neki a Tour első igazán komoly emelkedőjének, a Col de la Colombiere-nek , s mindenki meglepetésére egészen a célig kitarott ereje. A német bringás győzelme után a sárga és a fehér trikót is magára ölthette.
Linus Gerdemann nem hitte el, hogy ő nyerte a hetedik szakaszt
Linus Gerdemann nem hitte el, hogy ő nyerte a hetedik szakaszt
Linus Gerdemann nem hitte el, hogy ő nyerte a hetedik szakaszt
Linus Gerdemann nem hitte el, hogy ő nyerte a hetedik szakaszt

Linus Gerdemann nevével a huszonegyedik kilométertől kezdhettek ismerkedni a kerékpársport szerelmesei, ekkor ugyanis 15 szökevénytársával együtt nyakába vette a kerékpárját, s otthagyta a főmezőnyt. A szökevények előnye nyolc és fél perc is volt a táv közepénél.

Dimitrij Fofonov, a Credit Agricole versenyzője volt a német leghűségesebb társa, a kazah vezérletével sikerült lerázniuk a Col de la Colombiere-en, az idei Tour legkorábbi első kategóriás hegyén korábbi vetélytársaikat.

A 16 kilométeres emelkedőn aztán hét kilométerrel a csúcs előtt beindította a rakétákat a német kerekes, s néhány pillanat alatt faképnél hagyta az addig a munka oroszlánrészét magára vállaló Fofonovot.

A spanyol Inigo Landaluze és honfitársa David de la Fuente egyaránt hiába próbáltak aztán nyomába eredni a fiatal németnek, de la Fuente később le is szakadt Landaluzétől.

Gerdemann a Colombiere-en 17 másodperces előnyt gyűjtött össze, s így vághatott neki a Grand Bornandba vezető 10km-es lejtőnek, ahol már egyik spanyol vetélytársának sem volt esélye a közelébe férkőzni.

A német reménység győzelmével a svájci Fabian Cancellarától hódította el az összetett elsőséget, aki a prológ óta hat szakaszon keresztül viselhette a sárga trikót az idei Tour de France-on.

Vasárnap az idei viadal egyik legkeményebb szakasza, a Le Grand-Bornand és Tignes közötti 165 km-es etap vár a mezőnyre, melynek végén három elsőkategóriás hegy magasodik majd a versenyzők előtt.

94. TOUR DE FRANCE

7. SZAKASZ, BOURG-EN-BRESSE - LE GRAND-BORNAND, 197,5 KM
1. Linus Gerdemann (német, T-Mobile) 4:53:13 ó
2. Inigo Landaluze (spanyol, Euskatel) 40 mp hátrány
3. David de la Fuente (spanyol, Saunier Duval) 1:39 p h.
...
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS
1. Gerdemann 34:43:40 ó
2. Landaluze 1:24 p hátrány
3. de la Fuente 2:45 p h.
...

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
24 perce

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
37 perce

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
45 perce

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
47 perce

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
1 órája

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik