
| „Nem mondanám, hogy a legtökéletesebb állapotban érkeztünk erre az Európa-bajnokságra, ahogyan a négyes során is említettem, nem éreztem magamban kellő erőt. Ma egy kicsit jobb volt a helyzet, de a rajtunk azért még mindig nem volt tökéletes. A válogatók és az Európa-bajnokság miatt negyedik vagy ötödik hete kell folyamatosan jól teljesítenünk, én már nem is tudom, hogy hányadik csúcsforma ez a részemről” – nevetett Kovács Katalin. „Bíztunk egymásban, és nagyon örülök ennek a születésnapi aranyéremnek. Azt hiszem, bizonyítottuk, kár volt minket leírni. Egyetértek Katival abban, hogy most már jó lenne lezárni ezt a másfél hónapot, és jöhet az alapozó időszak” – tette hozzá Douchev-Janics Natasa, akire délután még várt a K–1 200 méter döntője. A nap másik kiemelkedő eredménye a K–1 500 méteren szereplő Kozák Danuta nevéhez fűződik, aki a szülésből visszatérő német Katrin Wagner-Augustin mögött a második helyet szerezte meg. „Ez a realitás, én már jó ideje alapozó munkát végzek, kemény edzésekből érkeztem ide, így a végén érthető volt, hogy bekötöttem. Nem tartok Wagnertől, úgy vélem, a londoni olimpián zsákba teszem” – mondta rendkívül céltudatosan Kozák. |
A nap elején B-döntőket rendeztek magyar érdekeltség nélkül: a hölgyeknél K–1 500 méteren spanyol, a férfiaknál fehérorosz siker született, míg férfi K–2 500-on német páros végzett az élen.
Az első A-döntőben máris aranyéremnek örülhettünk: a Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó C–2 500 méteren több mint másfél másodperccel előzte meg fehérorosz és ukrán riválisát.
Kozák Danuta K–1 500 méteren ezüstérmet szerzett, a magyar versenyzőt csak a német Katrin Wagner-Augustin előzte meg.
Vasárnapi harmadik döntősünk Mike Róbert volt, aki C–1 500 méteren nyolcadik lett. A futamot a francia Mathieu Goubel nyerte meg. Nyolcadik lett K–1 500 méteren Szalai Tamás is, itt a svéd Anders Gustafsson végzett az élen.
Férfi kajak négyesünk (Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dávid) 500 méteren még dobogós helyen állt, a végén mégis kénytelen volt megelégedni az ötödik hellyel. A futamot a remekül hajrázó dánok nyerték meg, hiába álltak sokáig élen a szerbek. Déli szomszédaink csak harmadikok lettek, a dobogó második fokára a románok állhattak fel.
A Takács, Lakatos páros után egy másik duónk szintén aranyéremmel gazdagodott: Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa nem kezdett ugyan jól K–2 500 méteren, de fél táv után megelőzte a vetélytársakat, és megnyerte a futamot.
A Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs duó nyolcadik helyen futott be C–2 500 méteren, a futamot Csehország nyerte meg. Pintér Márk és Kugler Attila K–2 500-on ötödik lett. Horváth Gábor a B-döntőben volt érdekelt C–1 200 méteren, és a harmadik helyen zárt.
Douchev-Janics Natasa nemcsak párosban, egyedül is begyűjtött egy aranyat. A magyar klasszis ugyan rosszul rajtolt K–1 200 méteren, ám végül megnyerte a futamot. Előtte Takács Kincső a C–1-esek között hatodik pozícióban ért be a célba, míg Dudás Miklós K–1 200 méteren nyolcadik lett. Női K–2 200 méteren Szilvásy Nóra és Szabó Petra az egyes pályáról a hetedik helyet sajátította ki magának.
| (A Magyar Televízió felvétele) |
A Lantos Ádám, Nagy Péter összeállítású C–2-es duó a hatodik helyen ért célba 200 méteren, ebben a számban a litvánok diadalmaskodtak. Ugyancsak hatodik hely jutott a Sík Márton, Beé István párosnak K–2 500 méteren.
A nap az 5000 méteres futamokkal zárult, ahol egyből nagy sikernek örülhettünk: Csay Renáta ugyanis K–1-ben első helyen végzett, így övé volt a nap negyedik aranyérme (beleszámítva a Takács, Lakatos C–2 5000-on elért elsőségét is, amely nem hivatalos Eb-szám). Az osztrák színekben versenyző Bedöcs Krisztina negyedik lett.
C–1-ben Sarudi Pál hetedik helyen végzett, a futamot a román Florin Comanici nyerte. Noé Milán bronzérmes lett 5000 méteren K1-ben a fehérorosz Aleh Jurenyija és a német Max Hoff mögött.
„Hát ez a két fickó elképesztő – mondta lihegve a célban Noé Milán. – Próbáltam velük tartani a lépést, de ők más kategóriába tartoznak. A végén azon izgultam, hogy a mögöttem lévő boly ne fogjon be, és sikerüljön megőriznem a harmadik helyemet. Életem első felnőtt Európa-bajnokságán érmet szereztem és borzasztó boldog vagyok.”
| FÉRFIAK | |
| K–1 200 m: | |
| 1. Marko Novakovics (Szerbia) | 34.431 mp |
| 2. Maxime Beaumont (Franciaország) | 34.479 |
| 3. Edward McKeever (Nagy-Britannia) | 34.499 |
| ...8. Dudás Miklós | 34.931 |
| K–2 200 m: | |
| 1. Liam Heath, Jonathon Schofield (Nagy-Britannia) | 31.596 |
| 2. Ronald Rauhe, Jonas Ems (Németország) | 31.780 |
| 3. Sebastian Szypula, Dawid Putto (Lengyelország) | 31.904 |
| ...6. Sík Márton, Beé István | 31.992 |
| C–1 200 m: | |
| 1. Valentyin Gyemjanyenko (Azerbajdzsán) | 38.752 |
| 2. Alfonso Benavides (Spanyolország) | 38.968 |
| 3. Jevgenyij Suklin (Litvánia) | 39.060 |
| 12. (a B-döntőben 3.): Horváth Gábor | |
| C–2 200 m: | |
| 1. Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis (Litvánia) | 35.956 |
| 2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (Fehéroroszország) | 36.820 |
| 3. Daniele Santini, Luca Incollingo (Olaszország) | 37.472 |
| ...6. Lantos Ádám, Nagy Péter | 38.144 |
| K–1 500 m: | |
| 1. Anders Gustafsson (Svédország) | 1:36.858 p |
| 2. Marek Twardowski (Lengyelország) | 1:36.998 |
| és Josef Dostál (Csehország) | 1:36.998 |
| ...8. Szalai Tamás | 1:39.758 |
| K–2 500 m: | |
| 1. Arnaud Hybois, Sébastien Jouve (Franciaország) | 1:27.094 |
| 2. Dusko Sztanojevics, Dejan Pajics (Szerbia) | 1:27.382 |
| 3. Raman Patrjusenka, Vagyim Mahnyev (Fehéroroszország) | 1:27.390 |
| ...5. Pintér Márk, Kugler Attila | 1:29.062 |
| C–1 500 m: | |
| 1. Mathieu Goubel (Franciaország) | 1:47.495 |
| 2. Martin Fuksa (Csehország) | 1:48.211 |
| 3. David Cal (Spanyolország) | 1:48.567 |
| ...8. Mike Róbert | 1:51.411 |
| C–2 500 m: | |
| 1. Jaroslav Radon, Filip Dvorák (Csehország) | 1:39.564 |
| 2. Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victor Mihalachi (Románia) | 1:40.028 |
| 3. Vitalij Vergelesz, Gyenyisz Kamrilov (Ukrajna) | 1:40.792 |
| ...8. Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs | 1:41.416 |
| K–4 1000 m: | |
| 1. Dánia | 2:51.947 |
| 2. Románia | 2:52.239 |
| 3. Szerbia | 2:52.959 |
| ...5. Magyarország (Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) | 2:54.119 |
| K–1 5000 m: | |
| 1. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) | 20:33.331 p |
2. Max Hoff (Németország) | 20:34.245 |
| 3. Noé Milán | 21:10.717 |
| C–1 5000 m: | |
| 1. Florin Comanici (Románia) | 22:55.509 p |
| 2. Manuel Antonio Campos (Spanyolország) | 23:21.833 |
| 3. Matej Rusnák (Szlovákia) | 23:31.905 |
| ...7. Sarudi Pál | 24:37.969 |
| NŐK | |
| K–1 200 m: | |
| 1. Douchev-Janics Natasa | 39.372 |
| 2. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) | 39.652 |
| 3. Teresa Portela (Portugália) | 40.376 |
| K–2 200 m: | |
| 1. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) | 35.878 |
| 2. Volha Hudzenka, Marina Pautaran (Fehéroroszország) | 35.994 |
| 3. Joana Vasconcleos, Beatriz Gomes (Portugália) | 36.154 |
| ...7. Szilvásy Nóra, Szabó Petra | 37.222 |
| C–1 200 m: | |
| 1. Sztanilija Sztamenova (Bulgária) | 48.916 mp |
| 2. Sophie Cordelier (Franciaország) | 50.088 |
| 3. Olga Aljohina (Ukrajna) | 50.104 |
| ...6. Takács Kincső | 51.104 |
| K–1 500 m: | |
| 1. Katrin Wagner-Augustin (Németország) | 1:49.300 p |
| 2. Kozák Danuta | 1:49.948 |
| 3. Spela Ponomarenko Janic (Szlovénia) | 1:51.252 |
| K–2 500 m: | |
| 1. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa | 1:38.704 |
| 2. Volha Hudzenka, Marina Pautaran (Fehéroroszország) | 1:39.144 |
| 3. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) | 1:39.292 |
| C–2 500 m (nem hivatalos Eb-szám): | |
| 1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett | 2:07.878 p |
| 2. Katyerina Herasimenka, Szvetlana Tulupava (Fehéroroszország) | 2:09.510 |
| 3. Natalja Ziljuk, Darja Motova (Ukrajna) | 2:16.062 |
| K–1 5000 m: | |
| 1. Csay Renáta | 22:46.576 p |
| 2. Eva Barrios (Spanyolország) | 23:00.888 |
| 3. Katrin Wagner-Augustin (Németország) | 23:01.440 |
| arany | ezüst | bronz | |
| Németország | 5 | 5 | 1 |
| MAGYARORSZÁG | 4 | 2 | 3 |
| Fehéroroszország | 2 | 4 | 3 |
| Franciaország | 2 | 3 | – |
| Románia | 2 | 3 | – |
| Lengyelország | 2 | 2 | 2 |
| Csehország | 1 | 2 | – |
| Szerbia | 1 | 1 | 1 |
| Dánia | 1 | 1 | – |
| Litvánia | 1 | – | 1 |
| Nagy-Britannia | 1 | – | 1 |
| Azerbajdzsán | 1 | – | – |
| Bulgária | 1 | – | – |
| Svédország | 1 | – | – |
| Spanyolország | – | 3 | 3 |
| Portugália | – | – | 2 |







