Kajak-kenu: kedden lehet döntés a férfi kajak négyes ügyében

2012.06.25. 09:14
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, a K–4 1000 méter küzdelmei során az ötödik helyet szerezte meg a Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű egység. A versenyzők számára az Eb-döntő olimpiai válogatónak számított, hiszen Storcz Botond szövetségi kapitány elvei szerint ha a négyes az Eb-n nem lép fel a dobogóra, belenyúlhat a hajó összetételébe. A csapat tagjai egyelőre bizonytalanok a jövőt illetően, a kapitány keddre ígért döntést.

„Az elmúlt két hétben a válogató, majd az Európa-bajnoki indulás miatt hiányoztak a hajtós, nyomatós edzések, ami az utolsó kétszáz méteren meg is látszott. Hiába haladtunk a harmadik helyen, a végére elfogyott az erő. Hogy most mi lesz? Bízom benne, hogy így maradunk, hagynak minket nyugodtan edzeni” – mondta Tóth Dávid, a csapat vezérevezőse Tóth Dávid, a csapat vezérevezőse

„Már így is el vagyunk maradva a többi nemzethez képest, miért lenne jó, ha még egyet csavarintanának a dolgon? A csapatból hárman évek óta együtt készülünk az MTK-ban, Kammerer Zoli felvette a ritmust, beilleszkedett a csapatba – folytatta az utolsó ember Pauman Dániel. – A közös munka még hiányzik a hajóból, de ugyanúgy, mint a lányoknál, dolgozni kell tovább, az meghozhatja a sikert.”

Storcz Botond szövetségi kapitány keddre ígért döntést a négyessel kapcsolatban, ám addig is értékelte a látottakat: „Az elkövetkező két napban végiggondolom a válogató és az Európa-bajnokság eseményeit, aztán eldöntöm, hogy élek-e a változtatás jogával. Az ötödik hely most reális eredmény volt a négyestől, az utolsó kétszáz méterre elfogytak a fiúk. Azt gondolom, fontos, hogy egységesen, együtt dolgozzon az a négyes, amelyik Londonba utazik.”

Legfrissebb hírek

Női NB I: ikszelt a Ferencváros; nyert a DVTK, az Újpest és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
10 perce

Magára talált az ETO, vezet is a szünetben az Odense ellen

Kézilabda
13 perce

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
27 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
32 perce

Tenisz: a döntőig menetelt a világranglista 170. helyezettje Vuhanban

Tenisz
41 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
44 perce

NB I: a Paks a második félidő elején szépített az ETO FC ellen

Labdarúgó NB I
45 perce

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
1 órája