Kajak-kenu: Kovács Katalin már most izgatott az olimpiai válogató miatt

L. Á.L. Á.
2012.03.20. 20:58
null
Kovács Katalin társaival együtt kétszer három hétig Törökországban alapoz (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
„11 hét a boldogságig" – állt minap a népszerű közösségi oldalon kétszeres olimpiai bajnokunk, Kovács Katalin bejegyzése. Hazánk egyik legjobb kajakosa nagy lelkesedéssel várja a májusi olimpiai válogatót, annak ellenére is, hogy a maga mögött hagyott háromhetes törökországi edzőtábor nem alakult tökéletesen.

 

– Három hetet töltöttek meleg vizes edzőtáborban a törökországi Antalyában. Az elmúlt években alaposan megismerték a helyszínt, hogy esett most az első vízre szállás?
– Az idén a meleg vizes jelzőt egyelőre elhagyhatjuk, hiszen csak nyolc-tíz fokban tudtunk edzeni. Nem is lett volna baj vele, az erős szél és a sok eső sokkal inkább kikezdett bennünket – mesélte Kovács Katalin. – Legutóbb a 2004-es athéni olimpia előtt volt hasonlóban részem, akkor Sevillában nagykabátban ültünk a hajóban, és olykor jeges esőben lapátoltunk. A kabátra most is szükségünk volt, és hamar kiderült, hogy ez a tábor félig-meddig a téli alapozásra hajaz. Vagyis sok volt a futás és a kondi, illetve akadtak olyan napok, amikor egyáltalán nem is tudtunk vízre szállni.

– Lélekromboló lehet, hiszen február elején már mindenki úgy várja a tavaszi táborokat, az első vízi edzést, mint a sivatagban a pohár vizet.
– Én is azt hittem, hogy jobban letörünk, de igazából nagyon pozitív érzések, óriási lelkesedés és várakozás munkál bennünk.

– Ennek szólt a minap a népszerű közösségi oldalon elhelyezett bejegyzése is, azaz már csak „11 hét a boldogságig"?
– Igen, igen. A májusi olimpiai válogatóra céloztam, amit hihetetlenül várok. Nem is tudom, hogy miért, de már most nagyon izgatott vagyok, szeretném, ha végre pont kerülne a dolgok végére.

– Önnek szinte már az előző szezon végén fel szokták tenni az ilyenkor általában még megválaszolhatatlan kérdést: mi lesz a párossal, mi lesz Janics Natasával?
– Ahogy mondja... Erre nem akarok és nem is tudok válaszolni. A csapaton belül sem beszélgetünk a páros vagy a négyes lehetőségeiről. Edzőnk, Csipes Ferenc kijelentette: a májusi egyesválogatóig mindenki arra készül, és ha már eldőlt, ki indulhat Londonban, akkor térünk át a párossal és a négyessel kapcsolatos kérdésekre. Szerintem ez így korrekt, egyúttal nagyon sok felesleges feszültséget is megspórolunk.

– Ha már a feszültséget említette, hogy van a műtött karja?
– Nem tökéletes.

– Bővebben?
– Akadnak még gondjaim, de keresem a megoldásokat. A lényeg, hogy a hangulatom jó, az edzésmunkát igyekszem maximálisan elvégezni, és mint már említettem, hatalmas várakozással tekintek az idény elé.

– Ha jól tudom, néhány nap magyarországi kitérő után hamarosan visszatérnek Törökországba.
– Így van, március huszonhatodikán jön a következő felvonás. És bízom benne, hogy Törökországban nem úgy kell majd visszagondolnunk erre a néhány budapesti napra, hogy hazamentünk megmelegedni.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
4 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
11 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
11 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
23 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája